Fejléc
Árnyék
 
Pályázati felhívás köztéri KÖNYV-mű megvalósítására
Elválasztás

A székesfehérvári Szent István Király Múzeum és a Városi Képtár - Deák Gyűjtemény közös rendezésében megvalósuló 2013. évi V. Nemzetközi Művészkönyv kiállítás keretében országos, nyílt pályázatot hirdetünk egy köztéri könyv-munka megvalósítására.

A kiíró a pályázóktól a KÖNYV témaköréhez kötődő, önálló helyspecifikus műveket vár.

A kiíró célja, hogy a megvalósuló mű kapcsolódjon a Nemzetközi Művészkönyv Kiállításhoz.
További elvárás, hogy lehetőség szerint a mű a KÖNYV témakörében az adott közösséget vagy a társadalom egészét érintő kérdéseket fogalmazzon meg, és kíséreljen meg a kortárs művészet eszközeinek segítségével kérdéseket felvetni, a nem művészet-orientált közönségréteget a mű által teremtett szituációk révén elgondolkodtatni.

Pályázati feltételek:

A pályázat nyelve: magyar

A pályázónak az alábbi kritériumok valamelyikét kell teljesíteni a pályázaton való részvételhez: a kiállító legyen olyan képző- vagy iparművész, aki
- művészeti főiskolát vagy egyetemet végzett,
- tagja valamely országos szakmai szervezetnek (pl. MAOE, Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület, Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület),
- nappali tagozatos hallgatója vagy a Doktori Iskola hallgatója valamelyik képzőművészeti vagy iparművészeti egyetemnek.

Műfaji vagy technikai megkötés nincs. A köztéri mű lehet: installáció, szobrászati tárgy, stb.

A megvalósulás helyszíne: Az V. Nemzetközi Művészkönyv kiállítás két helyszíne (Székesfehérvár, Megyeház u. 17. és Oskola u. 10.) közötti belvárosi sétálóutcák, Városház tér. A pályázók maguk választhatják ki, hogy ezen a területen belül munkájukat hol kívánják megvalósítani.
A megvalósítás konkrét helyét, minden pályázatban pontosan meg kell jelölni.
A megvalósult alkotás nem akadályozhatja a helyi jármű forgalmat.

Egy pályázó több pályatervet is benyújthat, illetve ugyanazt a pályatervet több helyszínnel is be lehet adni.

Az alkotóknak tekintettel kell lenniük arra, hogy a műveket nem őrzik, a tervezés során számolniuk kell a közönséggel való találkozás, illetve az időjárás viszontagságainak hatásaival. Az alkotás működésének, a kezdetihez képest változatlan minőségű láthatóságának elvárt időtartama: 5 hónap (pontosan: 2013. május 16 - október 27.)
A pályázó pályázatának beadásával tudomásul veszi, hogy a mű bármiféle sérüléséért vagy megsemmisüléséért a kiíró felelősséget nem vállal.

Az alkotónak tekintettel kell lennie arra is, hogy a mű az elhelyezés, valamint a megvalósulás, lebonyolítás, működés, vagyis a felhasználás, illetve az elbontás ideje alatt sem balesetveszélyt, sem egészségre ártalmas hatásokat nem okozhat.
Amennyiben a mű létrehozása a megvalósulás helyének vagy környezetének megváltoztatásával jár, a felhasználás után a pályázó köteles az eredeti állapotot helyreállítani.

A pályázati díj maximálisan 1.000.000 Ft.
A pályázatkiíró által az alkotóknak fizetett díj biztosítja a művek megvalósulásához és működéséhez szükséges költségeket.

A pályázat nyertesével - a kuratórium döntése alapján - a kiíró szerződést köt. A díj kifizetése két részletben történik: az első részlet (a teljes díj 50 %-a) a kuratórium döntése alapján a szerződéskötés után, 2013 áprilisában, a második részlet (a teljes díj 50 %-a) a megvalósult mű megvalósulását követően 15 napon belül kerül kifizetésre.

A pályázati költségvetésnek tartalmaznia kell a mű megvalósításához, működéséhez, üzemeltetéséhez és elbontásához szükséges minden költséget (szállítás, építés, bontás, az installáláshoz szükséges eszközök, szerzői díj, stb.).

A kiíró a pályázati folyamat nyilvánosságát biztosítandó a kuratórium döntését követően - amennyiben a pályázó hozzájárul - a beadott pályázatok anyagát közzé teszi a www.szikm.hu honlapon.

Az egy nyomtatott és egy digitális példányban (utóbbi kizárólag CD-n vagy DVD-n) egyaránt beadandó pályázati anyagnak a következőket kell tartalmaznia:
- koncepció, részletes műleírás, (két A/4-es gépelt oldal)
- helyszínrajzok és megfelelő, bírálható léptékű vizuális terv (rajz, számítógépes animáció, modell, makett, fotó stb.), amely világosan érzékelteti a tervezett munka elhelyezésének /és működésének/ módját, a környezettel való kapcsolódását, léptékét (makett vagy modell csatolása esetén annak mérete az 50x50x50 cm-t nem haladhatja meg)
- költségvetés, amely magában foglalja a terv megvalósításának, elhelyezésének, a mű működésének, leszerelésének és elszállításának tervezett költségeit, valamint a szerzői közreműködés díját
- a pályázó(k) részletes szakmai életrajza
- elérhetőség: pontos postacím, vezetékes telefon- és/vagy mobilszám, e-mail cím
- névaláírás (csak a nyomtatott példányon)
- Nyilatkozat, hozzájárul-e pályázatának közzétételéhez.

A pályázati anyag interneten való publikálása miatt a digitális változatban a dokumentumokat pdf formátumokban tudjuk elfogadni.
A pályázati kiírás feltételeit be nem tartó pályamunkák automatikusan kizárják magukat a pályázatból.
Hiánypótlásra a pályázat beadási határideje után nincs mód.

A pályázatokat tartalmilag-esztétikailag, valamint a technikai, anyagi és biztonsági kivitelezhetőség szempontjából szakmai kuratórium bírálja el.

A pályázatokat 2013. március 29. (péntek) 15 óráig beérkezően kell benyújtani a kozteri.konyv@gmail.com emailen illetve a Városi Képtár - Deák Gyűjtemény 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10. címen, Könyv-mű megjelöléssel.

A határidő után érkezett pályázatok nem kerülnek a kuratórium elé.

A kiíró az kuratóriumi ülést követően, legkésőbb 2013. április 10-ig hirdeti ki döntését.
A kuratórium döntése ellen jogorvoslati lehetőség nincs. A döntésről valamennyi pályázó értesítést kap, a nyertes pályázatot pedig a www.szikm.hu honlapon tesszük közzé.

A pályaművek visszaadásáról a pályázók a beadás helyszínén kapnak tájékoztatást.


Elérhetőség:
A pályázattal kapcsolatos kérdéseket a kozteri.konyv@gmail.com e-mail címre küldjék.

Székesfehérvár, 2013. február 1.

Szent István Király Múzeum és a Városi Képtár - Deák Gyűjtemény


AJÁNLÓ

KIÁLLÍTÁSOK

HÍREK

© Városi Képtár – Deák Gyűjtemény • 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10. – deak@deakgyujtemeny.hu
magyarenglish