Fejléc
Árnyék
 
A Diák--Deák Galériáról
Elválasztás


A Városi Képtár -- Deák Gyűjtemény 2014 októbere óta új kiállítási lehetőséget biztosít a székesfehérvári diákoknak. Az elmúlt nyolc hónap alatt négy iskolát hívtunk meg és kettő pályázatot hirdettünk. Mindkét pályázatunkra a kiállíthatónál sokkal több mű érkezett, így válogatás után a legjobb pályamunkákat állítottuk ki és díjaztuk is.
A felkért székesfehérvári iskolák rajztanárai nagy örömmel vállalták a válogatást tanítványaik munkáiból. Első kiállítónk a Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskola volt, majd a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola; a Gorsium Művészeti Szakközépiskola; és a Munkácsy Mihály Általános Iskola. Rajzpályázatainkat is nagy siker koronázta. Több száz munka érkezett be az óvodásoknak meghirdetett "Az utcákon lopakodik a karácsony...", és a középiskolásoknak kiírt "Az Európai Iskola" című pályázatokra. Az utóbbi kiállítás kapcsán több középiskola tartott nálunk kihelyezett rajzórát, mivel Deák Dénes gyűjteményében nagy számban megtalálhatóak az Európai Iskola művészcsoport munkái. A feldolgozások változatos technikákkal készültek, a diákok, nagy lelkesedéssel dolgoztak pályázatunkra. A kiállítást is komoly válogatás előzte meg, hogy mi kerüljön a kiállító terem falára, majd az ide bekerült munkákat egy háromtagú zsűri értékelte. A legjobbnak ítélt pályázók értékes rajzeszköz csomagokat és múzeumi katalógusokat vehettek át. Az őket segítő rajz szakos tanárok munkáját ugyancsak könyvekkel köszöntük meg.
A kiállítások megnyitására olyan neves személyiségeket kértünk fel, mint Fehér Lászl Kossuth-díjas festőművész, Kovács Péter művészettörténész, Pinke Miklós képzőművész, Sohonyai Edit író, Rosta Helga a Terembura Kulturális és Múzeumkommunikációs Egyesület tagja és Adorján Viktor a Gárdonyi Géza Művelődési Ház igazgatója.
Mind a kiállító diákok, mind a pedagógusaik nagyon büszkék, hogy kiállíthatnak a Diák--Deák Galériában. Rengeteg szülőt, barátot, hozzátartozót vonzanak a diákok munkáiból rendezett kiállításaink intézményünkbe, ahol külön termekben, de mégis egy épületen belül nézhetik meg a látogatók a diákok kiállítását és Deák Dénes értékes 20. századi magyar képzőművészetet bemutató gyűjteményét.
Első kiállításunk kapcsán Horváth László, a székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskola rajz szakos tanára összefoglalta gondolatait az új kiállítási térről, az új lehetőségről, a Diák--Deák Galériáról: "A pedagógia hagyományos helyszíne az iskola és nagymértékben ma is az, de sorra nyílnak azok a lehetőségek, amelyek bővítik azt a pedagógiai erőteret, ahol gyerek és nevelő, gyerek és pedagógus, gyerek és felnőtt olyan kapcsolatba kerülhet, ahol a nagyobb tapasztalatú felnőtt átadhat valamit abból, amit fontosnak tart.
Egy képzőművészeti gyűjtemény, vagyis egy városi képtár (egész pontosan a székesfehérvári Városi Képtár -- Deák Gyűjtemény) -- ahol egyébként évek óta folynak múzeumpedagógiai foglalkozások óvodásoknak, általános és középiskolás gyermekeknek is -- magától értetődően juthat arra az ötletre, hogy teret ad a gyermekalkotások bemutatására is.
A képtár egyik emeleti tere, ahol a múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartják, egyébként tökéletes galériaként működhet, így alkalmas egy-egy arra felkért vagy arra vállalkozó iskola tehetséges diákjai alkotásainak bemutatására.
A helyszín egy iskola bármilyen jól összerakott galériájához képest elegánsabb és másféle találkozási lehetőséget ad egy tanárnak, vagy múzeumpedagógusnak, a gyerekek szüleivel, mint az iskola aulája. Egy ilyen kiállítás megnyitója egészen sajátos pedagógiai erőteret nyit meg mindenki számára, amit nagyon jól lehet kihasználni a személyes beszélgetésekre tanár, szülő és gyermek között.
A székesfehérvári Deák Gyűjtemény -- Városi Képtár 2014. október 10-én 18 órakor a tanárok éjszakája rendezvény keretén belül elindította a Diák--Deák galériát, ahol a fent leírtak szerint sorozatos lehetőséget biztosít a székesfehérvári iskolák számára, diákjai alkotásainak bemutatására. Bennünket, Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskolásokat ért az a megtiszteltetés, hogy elsőként rakhattuk fel a munkáinkat ide, és hívhattuk meg a gyermek alkotókat és szüleiket egy hasznos és kellemes találkozásra, beszélgetésre.
A tanárok éjszakája ezeken kívül az ugyanide meghívott rajz pedagógusoknak is remek alkalmat teremtett egy kis együttlétre, nézelődésre, gondolatok kicserélésére."


2015 májusában, a székesfehérvári 16. Kortárs Művészeti Fesztivál programsorozatához kapcsolódva rendeztük meg immár a hatodik kiállításunkat a Diák--Deák Galériában. A Munkácsy Mihály Általános Iskola rajz tagozatos diákjainak kiállítását, ami szeptember 20-ig látogatható.
További terveink: Az idei őszi tanévkezdő kiállításunkat a Városi Képtár -- Deák Gyűjteményben tartott és addig tartandó múzeumpedagógia foglalkozásokon készült munkákból rendezzük. A kiállítás megnyitóját -- az elmúlt évhez hasonlóan -- a tanárok éjszakájával és a múzeumpedagógiai évnyitóval kívánjuk összekapcsolni.
Számomra és a szülők, pedagógusok számára is jó látni a sok büszke kiállító "kis művészt", ahogy nagy örömmel szemléli saját munkáit a Galéria falain, miközben tőlük nem messze ott lógnak a 20. század magyar festészet neves alkotóinak művei.

A Városi Képtár -- Deák Gyűjtemény Diák--Deák Galériája megtalálható Székesfehérváron, az Oskola utca 10. szám alatt. Nyitva tartási idő: keddtől vasárnapig 10--18 óráig.

Szeretettel várjuk önöket!

Szabóné Szüts Angéla, a Diák--Deák Galéria kurátora (a Városi Képtár -- Deák Gyűjtemény munkatársa)



A 2016. évi tárlatok


2017. 05. 23. -- 10. 01.; majd 10. 17. -- 11. 19.: Fény és félhomály -- válogatás a 2016--17-es tanév képtáras mú­­ze­­um­­pe­da­gó­gi­ai fog­­lal­­ko­­zá­­sa­­in ké­­szült művekből
2017. 11. 23. -- 2018. 01. 14.: Kőhidak és vasalóházak (fotópályázat)








© Városi Képtár – Deák Gyűjtemény • 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10. – deak@deakgyujtemeny.hu
magyarenglish