Több hete jött a felkérés: a spanyolnátha portálnak szokatlan, rendhagyó intézménybemutatást írni, a fehérvári különszám részére.
A feladatra (rendhagyó módon) nem tartottam magam alkalmasnak, hiszen annyi rendes, de mégis izgalmas vezetést vittem már a gyűjteményben.
Mindig különös érzés egy kiváncsi másik ember szemén át látni, a 20. Század magyar festészetének ezt a mintegy 500 darabos, 18 szobát és termet betöltő anyagát.
Más sem akarta vállalni. Így le is mondtam róla, hogy ebből valami lesz.
Most mégis. Az ötlet, egy a felkérés óta tett utazásból,és egy az utazás során felelevenített tényből jött. A csehországi Krumlovban található Egon Schiele Művészeti Centrumban is olvasható: a festő és felesége is spanyolnáthában halt meg.
Innen tehát a bevillanás, a Deák Gyűjteményt a művészek élete, vagyis halála felöl bemutatni. A halál az élet velejárója, nem rendhagyó dolog.
Az értelmetlen, tragikus halál mégis kizökkent a halállal szembeni nemtörődöm egykedvűségemből. S ebből itt akad bőven.

A témáról gondolkozva, a szavakkal játszva még más is e megközelítésre sarkallt: a cikket közlő honlap ékezetek nélküli, műfaji megjelölése: haloterem. Még jó hogy az azonos alakú terem szavunk igeként is jelentéssel bír. Így a szójáték bővül magától.Ezzel már bizonyára többen játszottak és rájátszottak. A halál téma ilyen kiemelésére utaló még egy ok, az hogy Deák Dénes, a nagylelkű ajándékozó és mecénás is szokatlan és tragikus körülmények között halt meg, budapesti lakásában: még zakója a szék karfáján, annak zsebében a frissen kapott székesfehérvári díszpolgári címmel járó összeggel és nyugtával, fürdőkádjában a bekapcsolt hajszárítóval öngyilkos lett. (62 évesen 1993-ban, vele együtt egy család is kihalt.)
Tehát adott egy tragikus sorsú gyűjtő. Nézzük gyűjteménye tragikus sorsú alkotóit: a XX. századi festészet több magyar zsidóáldozatának őrizzük munkáját. Vajda Lajos (1908-1941). Meghalt 33 évesen, mielőtt csomagolópapírra rajzolt munkái igazi festményekké válhattak volna. Korábbi tuberkulózisa újult ki, 1940-es munkaszolgálata alatt, ebbe halt bele ilyen fiatalon. A Deák Gyűjteményben őrzött munkái szentendrei alkotói korszakából valók, amikor Korniss Dezsővel a bartóki zenéhez hasonló világ megteremtésén fáradoztak a képzőművészet világában.
Ámos Imrét (1907-1944 v. 1945.) szintén munkálatosként vonultatták be, hogy az osztrák határon a magyar Himnuszt énekeltetve átadják a századával a németek kezére. A festő a türingiai Ohrdruf Nord- Lágerében pusztult el. Hat jó munkája került Deák Dénes tulajdonába, közülük a halállal legtöbb rokonságot egyik előérzetes önarcképe mutat: Önarckép szöggel és kalapáccsal 1937.A fejsze-szerűen éles kalapács a művész torkának szegeződik.
Mindkét művész fiatal házas volt halálakor, festő feleségeik Vajda Júlia (1913-1982) és Anna Margit (1913-1991) sokkal túlélték férjeiket. Alkotásaik közül szintén többet őriz gyűjteményünk.
Minden bizonnyal a második világháború magyar zsidó áldozatai közül a leggazdagabb művész: Farkas István (1887-1944) volt. Az utolsó pillanatig nem tudta elhinni, hogy Magyarországot a németek megszállják. Behívóját megkapva bevonul. "Mi vagyok én, hogy elmeneküljek a süllyedő hajóról? Pénzen!?" kérdezi. A Rökk Szilárd utcai volt rabbiképzőben levő nyilas kaszárnyában még ezt írja: "Hazugság volna azt mondani, hogy ennél jobb helyen még nem voltam. Semmi sem fontos nekem, csak papírt és ceruzát juttassatok nekem, hogy rajzolni tudjak".
A következő feljegyzés Kecskemétről jön Herczeg Ferencnek címezve:"Végzetesen lehetetlen helyzetbe jutottam. Kecskeméten vagyunk, a téglagyári táborban. Korbácsolás, éhezés, piszoktenger. Leírhatatlan! Nagyon kérlek, mindent kövessetek el, hogy mielőbb (sürgős!!!) - mert elvisznek - elkerüljek innen." Kecsemétről küldött utolsó üzenete így hangzik: "Ha ennyire megalázzák az emberi méltóságot, nem érdemes tovább élni".
Feladta hát, Auswitzban már hiába súgták fülébe, hogy mondja ötven éves, Ő a gázkamrába vonuló sorba állt. Festői kifejezésmódját a párizsi iskola alakította ki, amelyből még azelőtt kivált, mielőtt ott otthonra lelt volna. Talajtalan maradt itthonn is. Fázó emberi lélek volt - a XX. század illúzióit vesztett polgárának lelki kórképét rajzolta meg részvéttel, de megbocsátás nélkül.
Ugyancsak a zsidó haláltáborban meghalt festők között van Jándi Dávid, akit Nagybányáról hurcoltak el 1944-ben.
A korszak és a gyűjtemény legtragikusabb, legsúlyosabb halála Czigány Dezsőé (1883-1938), aki január elsején késsel megölte feleségét, gyermekét majd önmagát, még azt is meghagyta írásban legjobb barátjának, Berény Róbertnek, hogy összes műteremben levő munkáját semmisítse meg.
Az elborult elméjű alkotók közül Gulácsy Lajos 50 évet élt (1982-1932),de 30-as éveitől kezdve egyáltalán nem festett, elborult elmével szanatóriumokban élt.
Juhász Gyula Gulácsyról írt sorait idézem: "Gulácsy igazi tragédiája, amely elől a téboly lárvája mögé menekült: egy tiszta művész egy tisztára művészietlen korba született bele, és megpróbálta azt a maga számára elviselhetővé tenni, sőt a maga képére és hasonlatosságára szépíteni. Tulságosan gyönge és gyöngéd volt ehhez, és tulságosan erőszakos és kíméletlen a kor, hogy ez sikerülhessen. Így menekült lassan, de biztosan egy másik dimenzióba. Innen a halál életéből az élet halálába: az őrületbe. De mint opheliáé, az ő tébolya is szép volt. Dalolva merült el az örvénybe, és virágokat hintett a habok közé ".
Hogy a fenti alkotók munkái milyen előérzetektől terheltek a reprodukciók vagy inkább eredeti műalkotások szemlélésével döntsék el a kedves nézők.
Az emlékezés és felidézés feloldására a cikk végére mégis a gyűjtemény leghosszabb életű alkotóinak munkáit tenném: Orbán Dezső (1884-1986) 102 évet élt, igaz 1939-es emigrációja után a nagyobb részt Ausztráliában, de Gyarmathy Tihamér is kilencvenet élt és itthon (1915-2005). Konklúzió egyáltalán nincs. Rövid és hosszú életű, halállal előérzetes és azzal mit sem törödő jó alkotók munkáinak tárlatát láthatják.