A diótörő újra reneszánszát éli, és a legtöbb család otthonában előkerülnek az ünnepek ideje alatt ezek a bájos kis figurák. Ez alkalomból szeretettel adjuk közre Moskovszky Éva gondolatait:

A karácsonyi Diótörő
Diót lehet törni kővel, húsklopfolóval, de külön e célra rendszeresített kétkarú emelőfélével is. (Úgy hallottam, ha Olaszországban gyümölcsöt szolgálnak fel, mindenkinek külön-külön adnak diótörőt...) Lehet továbbá foggal is -- de ezt senkinek sem ajánlom. Végül létezik egy fából esztergályozott, faragott, festett emberke, "aki" játék is, asztaldísz is, hasznos eszköz is egy személyben, és ez a Diótörő. Hazája, ha igaz, a türingiai játékváros, Sonneberg, születési éve állítólag 1730, de adataim pontosságáért nem teszem a kezemet a tűzbe. Az biztos, hogy csakhamar feltűnik egy másik híres német játékvidéken, az Érchegységben is. Ez valaha bányavidék volt, de amikor az ónérc elfogyott, a bányászok rátértek a fafaragásra, esztergályozásra. Amikor fogytán volt a fa, miniatürizálták a termelést. Itt készültek az icipici házak, egész falvak, meg az állatkák, amelyek elkészítéséhez profiláltan esztergályozott karikákat használtak. A profil az állat körvonalait adta. Ezután felfűrészelték őket kis szeletekre, mintha csak egy tortát szeleteltek volna fel, és a nyers formákat finomították, végül festették. A nem-miniatürizált termékek mondhatni mind speciális karácsonyi figurák voltak: a füstölőemberke, a karácsonyi forgó piramis, a gyertyát tartó angyalok és bányászok, valamint a népszerű diótörő. A vicsorgó kis favitéz szájába egy egész diónak is be kell férnie, amelyek összeroppantásához az kell, hogy a fakatona frakkját hátul lenyomjuk. Nem szépségével hódít a mi diótörőnk, mégis mindenki szereti, és Németországban nem hiányozhat a karácsonyi asztalról ez a katonának, vagy királynak "öltöztetett" kis fickó. Karácsony estéjén a gyerekek társasjátékot, kockát dióban játszanak, s a játék végeztével a nyereményeket elfogyasztják. (Aki nem tett szert nagy nyereségre, édesanyjától kap ropogtatnivalót.) A diónak különben szimbolikus jelentősége is van: a négy égtáj felé elosztott világot jelképezi. A diótörő világhírét azonban egy írónak és egy zeneszerzőnek köszönheti. Ernst Theodor Amadeus Hoffmann, a német romantikus író, 1817-ben egy karácsonyi mesét írt "A diótörő és az egérkirály" címen. Vidám karácsonyestét ünnepel a Stahlbaum család, az ajándékok között van egy diótörő is. A gyerekek csúfnak találják a nagyfogú, nagyszájú vitézt, csak a kis Marika veszi védelmébe. Álmában a kislány izgalmas, sőt félelmetes kalandokat él át: menekülnie kell a gonosz egérkirály elől. Ekkor Diótörő vitéz menti meg, aki végül szép, fiatal királyfivá változik.
Ezt a mesét Csajkovszkij megzenésítette, és bűbájos balettet komponált belőle, amely azóta is szerepel az operaházak karácsonyi repertoárján. Türingiában és az Érchegységben pedig tovább esztergályozták-faragták a diótörőket. A második világháborúban ezek a kis favitézek biztosan nem vettek részt, mégis amikor az NDK megalakult, a nagy békeharcban a sonnebergi játékmúzeum diótörő-vitézeit nagyon durván demilitarizálták: letörték a fapuskájukat. Ez viccnek is rossz -- pedig színigaz. Azért ezután is gyártották az Érchegységben az immár leszerelt kis vitézeket. Budapesten is vehettünk ilyen fakatonákat az NDK-centrumban a Deák-téren. Pompás üzlet volt ez, szép és olcsó művészeti könyvekkel, hanglemezekkel, karácsony táján babákkal és érchegységi diótörő vitézekkel. Ebben a boltban vásároltak be olcsón a Budapestre látogató nyugatnémetek, de a keletnémetek is itt szerezték be a náluk készült, de ott nem kapható szép könyveket, érchegységi fafigurákat. Aztán hálistennek a berlini fal leomlott, de sajnos maga alá temette az NDK-centrumot is. Most autószalon püffeszkedik a könyvek, lemezek és diótörők helyén. Újabban azonban egy bazárban kisméretű diótörőcskéket pillantottam meg. Bementem, és diótörőt kéretem, a tulajdonosnő azonban úgy nézett rám, mintha nem volnék eszemnél, és azt állította, hogy nincs itt semmiféle diótörő. Emikor megmutattam a kis figurákat, nagyon csodálkozott. Az arasznyi diótörők Németországban készülnek, szájukba legfeljebb egy mogyoró férne be, de félő, hogy hamarabb menne szét a diótörő, mint a mogyoró. Rajtuk van a címke: dísztárgy és nem gyermekjáték... Sebaj, én megszántam, mint Marika a mesében, és azért mégis ott fog állni a karácsonyfa alatt régi barátunk, a bátor Diótörő.

Moskovszky Éva