Fejléc
Árnyék
 
(c) deakgyujtemeny.hu

Változatok véletlenre. Végh Júlia festőművész tárlata

Megnyitó: 2016. június 25-én, szombaton 18 órakor


a Projekt Teremben (Székesfehérvár, Oskola u. 10.)


Megnyitja: Ragó Anett pszichológus


A Múzeumok Éjszakája rendezvénye.


Megtekinthető: november 13-ig, hétfő kivételével naponta, 10--18 óráig


A meghívón Végh Júlia: Mozgás és ellentétek absztrakció 1., 2016. [részlet (olaj, kollázs, 30x40 cm)


2016. 06. 25. - 11. 13.
Elválasztás
Változatok véletlenre
Elválasztás

A Szent István Király Múzeum tisztelettel meghívja Önt
Végh Júlia festőművész
Változatok véletlenre című kiállítására
a Városi Képtár -- Deák Gyűjteménybe (Székesfehérvár, Oskola u. 10.).
A tárlatot megnyitja: Ragó Anett pszichológus,
2016. június 25-én, szombaton 18 órakor
a Projekt Teremben.
(A Múzeumok Éjszakája programsorozat része.)
Megtekinthető: 2016. november 13-ig, hétfő kivételével naponta, 10--18 óráig.
[A meghívón Végh Júlia: Mozgás és ellentétek absztrakció 1., 2016. olaj, kollázs, 30x40 cm (részlet)]


Végh Júlia
életrajza
munkái



Végh Júlia legújabb képsorozatának központi motívuma a véletlenszerűség. Az olajkollázs médiumán keresztül a divatmagazinok szépségideáljainak közhelyes motívumaival játszik, kitakar, elfed, ezzel együtt megmutat, kiemel. Eddigi munkáitól eltérően a lírai absztrakt festészet felől közelíti meg témáját, melynek teljes megértéséhez éppen ezért ajánlott a képek előtt való hosszabb elidőzés. Végh Júlia korábbi, realista munkáin a köztereken való építés és rombolás metaforájával operált, új képein azonban változó - véletlenszerű - arányban az emberi test kerül a középpontba, különböző mértékben irányítva a befogadó szemét a divatipar szerkezete által konstruált eszményképre.
A Projekt Terem idei programjában Végh Júlia az első nem székesfehérvári kötődésű művész, mindazonáltal művei képviselik azt a kortárs szemléletet, ami beleillik a Terem profiljába, és ami bizonyítja, hogy véletlenek talán mégsincsenek.


Bokros Judit: Testrészek és véletlenek FMH, 2016. aug. 1.


A megnyitószöveg:

Az egyetemen a művész (és nem művész) hallgatóimat arra szoktam kérni, hogy próbálják a maguk számára megragadni az intuíció folyamatát. Próbálják felidézni és összefoglalni, mi kell nekik ahhoz, hogy a megfelelő "alkotói módba" kerüljenek. Mi az, amit csinálnak azalatt, amit a pszichológia inkubációs fázisnak hív? Ilyenkor látszólag nem foglalkozunk a feladattal, a készülő alkotással, csak jövünk-megyünk; ki takarít, ki főz, ki kutyát sétáltat -- keressük azt a pillanatot, amikor a legfogékonyabbak vagyunk arra, hogy az értelem és érzelem találkozzon. Amikor a legnyitottabbak vagyunk belső történéseink felé, de elég összeszedettek ahhoz, hogy formába is öntsük a belső világunkat.
Furcsa dolog az alkotás -- azt kell hozzá, hogy ráérezzünk a pillanatra, ami ott és akkor van, amikor pont a kellő arányban van belső és külső, amikor belelátunk valami univerzálisba. Felszabadító, euforikus érzés. Ha összejön.
Azt hiszem, ez a nem alkotók számára is ismerős helyet. Megérzés! -- mondják a tapasztaltak. Ízlés szerint a sót, pont a megfelelő pillanatban kivenni a sütőből a piskótát vagy leszedni a grillről a húst.
Ezt szoktuk elrontani mi laikusok -- rossz az időzítés, összeesik a tészta, kiszárad a hús, elfáradunk, mire leülünk a számítógép elé, esetleg túl erős lesz a módosult tudatállapot és már nem elég határozott a kéz, ami alkotna.
Ritmusérzék, ennyi kell a sikerült alkotáshoz.
Kreativitás, mondják a szakértők.
Harmónia önmagunkkal, mondják a spiritualisták.
Én megmaradnék a kreativitás mellett – és azt értem alatta, amikor valóban megszólal a belső, de úgy, hogy a keletkező egész (nevezzük műalkotásnak) rezonál valami létezőre, valami ismerősre.
Végh Júliának jó a ritmusérzéke. Ő az, aki pont a megfelelő arányban engedi keveredni a tudatost és az intuíciót. Korábbi munkáiban arra törekedett, hogy érthető, nyomon követhető legyen az alkotás folyamata. Kerülte a homályos utalásokat, ugyanakkor személyes is tudott maradni. Kiválasztott egy képet -- olyat, ami neki fontos vagy érdekes. Ilyenkor elég hideg fejű tudott ahhoz maradni, hogy a képek valóban érdekesek legyenek és ne a saját énjét vetítse ki rájuk. Sematikus képek voltak ezek, ami megadja az ismerősség érzetét, de elég konkrétak is ahhoz, hogy előhívja a művész belső világát. Ezeket a képeket festette át, a személyes újabb és újabb rétegeit helyezve a kollektív tudásra. Az elkészült művek izgalmasak lettek.
Vonzották a befogadót arra, hogy lefejtse a rétegeket, megfejtse az ismeretlent.
Most azonban más történt. Ezek a képek itt mások. Most megváltozott a ritmus. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor melegben kicsit megengedőbb az én, lazul a kontroll, érzékibb lesz minden. A munka a szokásos módon indult: az alkotó képeket keresett. Ezúttal azonban énközelibb témát talált -- a női testet. Magazinok képeit választotta ki első rétegeként a képeinek. És ettől minden más lett. Mintha lazult volna az ellenőrzés, egy kicsit erősebb a bódulat, lazább a kéz. Ezek a képek igazán felkavaró, érzéki alkotások lettek. A tapasztalt kreatív elme arányérvékével: a művész évek során szerzett magabiztos tapasztalata az belső ábrázolásban nem vezeti félre sem az ént, sem a befogadót. Számomra ezek a képek a női lét bonyolultságát ragadják meg: hol a vadságot, a fájdalmat, a sebzettséget, hol a feloldódás csodálatos élményét. Zajos, felkavaró képek ezek. Igazi megnyilvánulásai a belső létnek. A tér is érinti az intimitás élményét. A művész jól elbánik a magazinfotókkal, azt teszi, amit egy egészséges nő érez az arctalan divatbábuk láttán -- rázúdítja az érzelmeit, önmagába néz és még tudatosabban átéli saját egyéniségét, tapasztalatát, a női lét összes rétegét.
Én azt gondolom, ezek a képek valóban elmondanak valamit az életről, az ént körülvevő impulzusokról, melyekből aztán a tapasztalat építkezik.
Szerencsére ezen a ponton már a pszichológia sem képes szavakba önteni, mi is történik velünk a kép nézésekor. Úgyhogy marad az önfeledt élményszerzés, amihez kellő nyitottságot és érzékenységet kívánok mindenkinek!


A kiállított művek:
Eltűnés, 2016. olaj, kollázs, 30x40 cm
Szétszabdalt gondola, 2016. olaj, kollázs, 30x40 cm
Önfeladás, 2016. olaj, kollázs, 30x40 cm
Húzóerő, 2016. olaj, kollázs, 30x40 cm
Fehér konstrukció, 2016. olaj, kollázs, 30x40 cm
Fekete kacaj, 2016. olaj, kollázs, 30x40 cm
Elnehezült láb, 2016. olaj, kollázs, 30x40 cm
Támaszték, 2016. olaj, kollázs, 30x40 cm
Zöld gondolat, 2016. olaj, kollázs, 30x40 cm
Marat halála mint nő, 2016. olaj, kollázs, 30x40 cm
Konstruált véletlen portré, 2016. olaj, kollázs, 30x40 cm
Kiemelt forma, 2016. olaj, kollázs, 30x40 cm


AJÁNLÓ

KIÁLLÍTÁSOK

HÍREK

© Városi Képtár – Deák Gyűjtemény • 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10. – deak@deakgyujtemeny.hu
magyarenglish