1897-1900-ig az Iparművészeti Iskolában Pap Henrik tanítványa volt. Az 1890-es évektől olajfestményeket, főleg csendéleteket és tájképeket készített. Az I. világháborúban őrvezetőként szolgált, drámai hiteleséggel örökítette meg a felülvizsgáló bizottság előtt megjelent sebesült katonákat. 1921-ben, Bécsben Max Hevesi szalonjában Kádár Bélával együtt állított ki, a Belevedere Váci utcai helyiségében 1922 októberében nyílt első önálló tárlata. 1923-ban az Alkotás-Művészházban több mint száz művét mutatta be. Stílusa megváltozott, a korábbi olajfestés nehézkesebb expresszivitását könnyedebb vonalvezetés váltotta fel. Hangsúlyt kapott a tér, a mozgás, az absztrahált geometrikus alakzatok dinamikus kompozíciója. Kapcsolatba került Herwarth Waldennel, a Der Sturm galériával és folyóirattal, ahol 1924 és 1928 között rendszeresen kiállított, munkáit többször reprodukálták. A német és osztrák expresszionista portréfestés hagyományait, az olasz futurizmus és az orosz konstruktivizmus elemeit dekoratív stílussá formálta. 1926-ban a New York-i Brooklyn Museumban rendezett modern művészeti kiállításon több munkájával szerepelt. Rendszeresen részt vett a KUT (Képzőművészek Új Társasága), az UME (Új Művészek Egyesülete) és az Ernst Múzeum csoportos tárlatain, valamint a Tamás Galéria bemutatóin. A háború után mellőzték, méltatlan szegénységben halt meg. Emlékkiállítását 1964-ben rendezték meg a Magyar Nemzeti Galériában.

Dr. Gergely Mariann