Evezősök (Oarsmen)
leltári szám: 94.34.1.
méret: 178x215 mm
korszak: 1910-es évek
képzőműv. ág: sokszorosított grafika
műfaj: kompozíció
technika: linómetszet
anyag: papír
Bortnyik a 10-es évek második felében oly következetes úton jutott el a nonfigurációhoz, mint Mattis Teutsch János. Az Evezősök e folyamat egyik jelentős, s meglehetősen pontosan dokumentálható állomása. A téma egy korai, 1916-ra datált tusrajzon bukkan fel az életműben. Az evezőlapátokat vállukra emelő férfiak dekoratív vonalrajzát Bortnyik 1920 körül, rézkarcként is megrajzolta (egyik példánya a Deák Gyűjteményében található, ltsz.: 94.30.1). A téma továbbfejlesztésére 1919 elején kerül sor. Borbély László leírásából ismerjük akvarelljét, amely három, csónakban álló evezőst ábrázol. A tárgy változatlanul a közös munka ritmusa, ám a kalligrafikus vonalrajzot már geometrikus redukció váltotta fel. Az akvarellben megfogalmazott képi probléma az itt közölt linóleummetszetben nyert végső megoldást. Az evezőt tartó figurákat ég és víz örvénylő, elliptikus tere övezi, alakjuk beleolvad a tükröződések vibráló fény-árnyék játékába. A tárgyi elemek a dinamikus cselekvés kifejezésének rendelődnek alá, így az ábrázolás voltaképpeni tárgya már nem a látvány, hanem a mozgás maga, s a tevékenységében a természettel eggyé váló ember. Bortnyik metszete jól illeszkedett az aktivizmus szellemiségéhez, amelynek eszményét a világformáló erővel bíró, cselekvő ember testesítette meg.
Révész Emese
AJÁNLÓ
KIÁLLÍTÁSOK
- Közös helyünk (Pelikán Galéria)
- Deák Dénes gyűjteménye (Városi Képtár)
- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber Gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
HÍREK
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Hetedhét Játékmúzeum)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Városi Képtár)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Pelikán)
- A játék fiatalít! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Projektterem (Városi Képtár)
- A Diák--Deák Galériáról (Városi Képtár)
- Múzeumi élmény zárva tartásunk idejére -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Moskovszky Éva gyermekkora óta szeretettel őrzött tárgyai (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber-kiállítás (Hetedhét Játékmúzeum)
- interaktív játék készül -- az Open History együttműködésével (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Pelikán Galéria 2022-es és 2023-as évi kiállítási terve (Pelikán)
- Rakjuk össze együtt a székesfehérvári játékipar történetét! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Családi perpatvar -- játék -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Családi Foglalkoztató Bőrönd -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- A 30 éves jubileum apropóján több találkozót is terveznek -- frissítve (Pelikán)
- Czóbel-grafika ajándékba (Városi Képtár)
- Álláshirdetés -- művészettörténész (Városi Képtár)
- Pályázati kiírás a 2024. évi Deák Dénes-ösztöndíj elnyerésére (Városi Képtár)
- Kulturális játszóterek -- múzeumpedagógiai foglalkozást óvodásoknak a Réber Gyűjteményhez kapcsolódva (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyíkkoporsó bronzból (Városi Képtár)
- Nyitva 2023. május 12-től -- frissítve (Városi Képtár)
- Nyitás - Közös helyünk (Pelikán)
- Vendégkönyvek (Hetedhét Játékmúzeum)
- Közös helyünk -- frissítve (Pelikán)
- A színek nyomában (Hetedhét Játékmúzeum)
- Lidike baba -- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Múzeumok Éjszakája -- 2023. június 24-én (Városi Képtár)
- Gurulós Lovacska (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Játékszerek Anno 25 éve -- Több mint egy bolt! (Hetedhét Játékmúzeum)