Lovasok (Riders)
leltári szám: 94.144.1.
méret: 30,4 x 40,8 cm
korszak: 1910-es évek
képzőműv. ág: festészet
műfaj: életkép
technika: olaj
anyag: karton
Az 1910-es évek elejétől Kádár Bélát monumentális festői témák foglalkoztatták. Figyelemmel kísérte a Nagybányáról indult "neós" fiatalok munkáit, valamint Iványi-Grünwald Béla nagyszabású, dekoratív kompozícióit, de a legerősebb indíttatást számára a Nyolcak festőcsoport programja jelentette, a látvány törvényeit feltáró, elemző alkotói módszer. Hatottak rá Kernstok lovas festményei. Sokalakos jeleneteit többnyire pasztellel, temperával vagy akvarellel készítette, de jó néhány karton- és vászonalapra festett olajképét is ismerjük a korszakból. A Lovasok című képen a festő szimmetrikus elrendezésre törekedett. A férfiaktot hangsúlyosan a kép középpontjába helyezte, s két oldalt a fákat és alakokat a klasszikus háromszög kompozíciókra jellemző módon, egyensúlyt teremtő képi elemként használta. Az elnagyolt festés, az idegesen vibráló ecsetvonások, a rusztikus figurák szögletes mozgása arra utal, hogy a kép a 10-es évek közepén, végén, a festő stílusváltásának időszakában készült. A komponálás klasszikus szabályai még érvényesülnek, de a mozgalmas folt-együttesek, a hevesebb alakmozgatás, a dinamikus hangsúlyok már egy expresszív kifejezésmód jelentkezésére utalnak.
Dr. Gergely Mariann
AJÁNLÓ
KIÁLLÍTÁSOK
- Téli Tárlat (Pelikán Galéria)
- Deák Dénes gyűjteménye (Városi Képtár)
- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber Gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
HÍREK
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Hetedhét Játékmúzeum)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Városi Képtár)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Pelikán)
- A játék fiatalít! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Projektterem (Városi Képtár)
- A Diák--Deák Galériáról (Városi Képtár)
- Múzeumi élmény zárva tartásunk idejére -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Moskovszky Éva gyermekkora óta szeretettel őrzött tárgyai (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber-kiállítás (Hetedhét Játékmúzeum)
- interaktív játék készül -- az Open History együttműködésével (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Pelikán Galéria 2022-es és 2023-as évi kiállítási terve (Pelikán)
- Családi perpatvar -- játék -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- A 30 éves jubileum apropóján több találkozót is terveznek -- frissítve (Pelikán)
- Czóbel-grafika ajándékba (Városi Képtár)
- Kulturális játszóterek -- múzeumpedagógiai foglalkozást óvodásoknak a Réber Gyűjteményhez kapcsolódva (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyíkkoporsó bronzból (Városi Képtár)
- Nyitva 2023. május 12-től -- frissítve (Városi Képtár)
- Vendégkönyvek (Hetedhét Játékmúzeum)
- A színek nyomában (Hetedhét Játékmúzeum)
- Lidike baba -- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gurulós Lovacska (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Hetedhét Játékmúzeum első emeletére új lakók költöztek! -- mackógyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Rejtély a babaházban -- társasjáték (Hetedhét Játékmúzeum)
- Dedikált Babaenciklopédiája (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Bory-várban adták át a Lánczos--Szekfű-ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes-díjat és -ösztöndíjat (Városi Képtár)
- 2023. augusztus 7--11.: Móri művésztelep (Városi Képtár)
- Gyűjteménygyarapodás! (Hetedhét Játékmúzeum)
- technikai okok miatt zárva (Városi Képtár)
- Téli Tárlat 2023 -- frissítve (Pelikán)
- Orbán Dezső: Charentoni táj (Városi Képtár)
- Együttműködés és tudásmegosztás (Hetedhét Játékmúzeum)
- Stringers Vonósnégyes – Adventi koncert (Hetedhét Játékmúzeum)