Fejléc
Árnyék
 
MúzeumDigitár -- frissítve
Elválasztás


Nagy Veronika: Mercedes limo és játékszerek - "Egy bárónő gyűjtőszenvedélye", , 2020-04-16, 2020. ápr. 28., kedd
a Moskovszky-gyűjtemény legértékesebb tárgyai -- Groedel Dóra bárónő gyűjtőszenvedélyén keresztül

A Moskovszky-gyűjtemény babaszobáinak több ezer berendezési tárgyát Moskovszky Éva és édesanyja, Auer Erzsébet gyűjtötte össze nagyjából 1920 és 2010 között. A gyűjtemény elsősorban a tárgyak kvalitása és elrendezése miatt különleges. A játékszerek gyűjtése még a 20. század második felében is ritka passziónak számított, sem a múzeumok, sem a magángyűjtők nem érdeklődtek kifejezetten a játékszerek iránt. Mégsem Auer Erzsébet volt az egyetlen, aki az 1920-as években játékgyűjtésbe kezdett. A nála tíz évvel idősebb Groedel Dóra bárónő gyermekkora óta gyűjtötte a játékokat, és felnőtt korára jelentős játékgyűjteménnyel rendelkezett. Az 1900-as évek elején ezzel a hobbijával teljesen egyedül állt az akkori Monarchiában, és elképzelhető, hogy a bárónő tevékenysége közvetlenül hatott Auer Erzsébet későbbi, babaszobákat berendező tevékenységére. A Moskovszky-gyűjtemény legértékesebb tárgyai a Groedel-gyűjteményből származnak, mert a második világháború után, az anyagi gondokkal küzdő bárónő kénytelen volt megválni gyűjteményének tárgyaitól.


Groedel Dóra (1893--1957) [200416]: https://hu-themator.museum-digital.org/ausgabe/showthema.php?m_tid=236&tid=238&ver=standalone&exhibition_view
Groedel Dóra játékgyűjteménye(200422): https://hu-themator.museum-digital.org/ausgabe/showthema.php?m_tid=236&tid=237&ver=standalone&exhibition_view
Műgyűjtő, 1929: https://hu-themator.museum-digital.org/ausgabe/showthema.php?m_tid=236&tid=309&ver=standalone&exhibition_view
Nürnbergi konyha: https://hu-themator.museum-digital.org/ausgabe/showthema.php?m_tid=236&tid=310&ver=standalone&exhibition_view
Antik kisbútorok: https://hu-themator.museum-digital.org/ausgabe/showthema.php?m_tid=236&tid=311&ver=standalone&exhibition_view
Sakktábla-intarziás ebédlőszekrény I.: https://hu-themator.museum-digital.org/ausgabe/showthema.php?m_tid=236&tid=312&ver=standalone&exhibition_view
Sakktábla-intarziás ebédlőszekrény II.: https://hu-themator.museum-digital.org/ausgabe/showthema.php?m_tid=236&tid=313&ver=standalone&exhibition_view
XVI. Lajos stílusú íróasztal: https://hu-themator.museum-digital.org/ausgabe/showthema.php?m_tid=236&tid=314&ver=standalone&exhibition_view
Csevegősarok: https://hu-themator.museum-digital.org/ausgabe/showthema.php?m_tid=236&tid=315&ver=standalone&exhibition_view
Babaszoba: https://hu-themator.museum-digital.org/ausgabe/showthema.php?m_tid=236&tid=317&ver=standalone&exhibition_view
Majolika kályha és fésülködő asztal: https://hu-themator.museum-digital.org/ausgabe/showthema.php?m_tid=236&tid=319&ver=standalone&exhibition_view
"Szétszóródnak a szélrózsa minden irányába": https://hu-themator.museum-digital.org/ausgabe/showthema.php?m_tid=236&tid=320&ver=standalone&exhibition_view
A Groedel-gyűjtemény sorsa: https://hu-themator.museum-digital.org/ausgabe/showthema.php?m_tid=236&tid=322&ver=standalone&exhibition_view
Impresszum: https://hu-themator.museum-digital.org/ausgabe/showthema.php?m_tid=236&tid=488&ver=standalone&exhibition_view
Írta és szerkesztette: Nagy Veronika. Műtárgyfotók: Kiss László (2020-04-27)

Források és linkek:
A Motor, 1914. 2. évf., 15. szám, 15.
Dr. Buza Péter: Az erdőn vett korona. Budapest, 1979. 17. évf. 11. szám, 18--22.
Látó Anna: Zadik és utódai I. Korunk, 1976. 35. évf. 7. szám, 525--529.
Moskovszky Éva: Antikes Spielzeugaus der einstigen Samlung Groedel. Puppen und Spielzeug. Ein Magazin für Sammler. 2. szám, 26--29.
Szilárd Vilmos: Félóra egy játékgyűjteményben. Műgyűjtő, 3. évf. 8--9. szám, 238--240.
Színházi Élet, 1931. 23. szám, 25.
Színházi Élet, 1933. 2. szám, 66.
Moskovszky-gyűjtemény a MúzeumDigitárban


Hetedhét Játékmúzeum -- Moskovszky és Réber Gyűjtemény



Märklin gyártmányú pályás gőzmozdony, 1959--1962 (Szent István Király Múzeum -- Hetedhét Játékmúzeum, Székesfehérvár), MúzeumDigitár, március 17., 17.06


AJÁNLÓ

KIÁLLÍTÁSOK

HÍREK

© Hetedhét Játékmúzeum – Moskovszky és Réber Gyűjtemény • 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4. – hetedhetmuzeum@szekesfehervar.hu
magyarenglish