Az elmúlt századok előkelőségei számára a farsangi időszak egyet jelentett a báli szezon indulásával. A bálokon megjelenő kisasszonyoknak pedig elengedhetetlen kiegészítője volt a legyező, s nem csak a nagy meleg miatt.
Az alábbi legyező első ránézésre egy baba báli kiegészítőjének is tűnhet, de jobban megvizsgálva a rajta lévő címkét kiderül, hogy más volt az eredeti funkciója. A bélyegző felirata: Kugler Henrik Gerbeaud Successeur Budapest. Tehát ez a híres Gerbeaud (ejtsd: Zserbó) cukrászda reklámajándéka lehetett gyermekek számára a 19. század végén. (A Kugler Henrik, később Gerbeaud Emil vezette híres cukrászdában kóstolta és szerette meg a pesti közönség a "kugerként" ismertté váló francia mignont.)
A bálokon ismerkedni kívánó fiatalok a gardedamok és a figyelő szemek elkerülésére sajátos nyelvet alkalmaztak, mely az éppen kéznél lévő kiegészítővel (kesztyű, esernyő, zsebkendő, legyező) való nonverbális kommunikációra épült. A legismertebb közülük a legyezőnyelv.


Az alábbi példák könnyűszerrel elsajátíthatók.

Ügyelnek ránk: vigyázz!
A félig zárt legyezővel jobb fülünket érintjük.

Szeretlek!
A jobb kézben tartott legyezőt szívünkre helyezzük.

Komoly-e a szándékod?
A zárt legyezővel a szabadon lévő kézen viselt gyűrűre mutatunk.

Választ várok tőled!
A zárt legyezővel egyet ütünk a másik tenyérre.

Nem szabad beszélnem!
A legyezőt kinyitjuk s fejünk felett félkört írunk vele.

Meghalnék, ha elhagynál!
A zárt legyező hegyével, mint tőrrel szívünkre mutatunk.

Igen!
Az egész nyitott legyezővel, melyet bal kézben tartunk jobb orczánkat érintjük.

Nem!
Az egész nyitott legyezővel, melyet jobb kézben tartunk bal orczánkat érintjük.

Terhemre vagy nagyon; menj szemeim elől!
A legyezőt a földre ejtjük.