Kereskedő inas volt, majd Hentsch Ignác épületszobrász műhelyében lett tanonc. Itt sajátította el a szobrászat mindenfajta technikáját, és szerezte meg azt a bravúros mintázási gyakorlatot, ami munkásságának alapja lett. 1879-ben Lotz Károly segítségével állami ösztöndíjat kapott, és 1885-ig a bécsi akadémián E. Hellmer és K. Zumbusch növendéke volt. 1885-ben egy éves római ösztöndíjat nyert. Épületszobrokat (Bp., Vígszínház, 1896, Andrássy út 62. 1896, stb.) készített, de aktív részvevője volt a kor nagy emlékmű állítási hullámának: Klapka György (Komárom, 1896), Kossuth Lajos (Miskolc, 1898; Szeged, 1902; Rozsnyó, 1907), Erzsébet királyné (Gödöllő, 1901), Zrínyi Miklós (Budapest, Körönd, 1902) stb. Főműve Savoyai Jenő lovas szobra a budai várban (1896-97, felállítva: 1900). A szobrászat minden műfaját művelte, készített portrékat, síremlékeket, népies zsánerfigurákat, bibliai, mitológiai tárgyú műveket, jellegzetesek humoros-erotikus szalonplasztikái. Bronzöntödét is alapított, de ebbe belebukott. Stílusa a bécsi, majd a francia művészet hatását mutató, vérbő neobarokk, ami olykor a szecesszióval is érintkezett (Erkel Sándor síremléke, Bp., Kerepesi temető, 1905). Több díjat nyert: 1889: Rökk Szilárd-dij (Megszorult faun), 1899: állami kis aranyérem (Savoyai Jenő lovas szobra), 1910: állami nagy aranyérem (József és Putifárné). 1922-ben gyűjteményes kiállítása volt a Műcsarnokban, 1994-ben a székesfehérvári Szent István Király Múzeum mutatta be műveit. 1929-ben megjelent önéletírása (Egy magyar művész élete, I.-II.) nemcsak lenyűgöző olvasmány, hanem egyedülálló forrásmunka is.

Nagy Ildikó