A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1919 és 1924 között végzett Vaszary János és Rudnay Gyula tanítványaként.
Pályája elején az alföldi festészet hatása alatt dolgozott. 1929-től járt Szentendrére, konstruktív törekvések és helyi hagyományok is alakították művészetét. Az ikonfestészet tradícióinak követésében - arany háttér, frontális, zárt szerkezet - Vajda Lajos piktúrája inspirálta. Szigorúan elvont geometrikus kompozíciói a kassáki képarchitektúrákkal is rokoníthatóak. A természet formáit, az épületeket és az emberi figurát geometrikus alakzatokká szublimáló kifejezésmódja pályája végén teljesen nonfiguratívvá válik.
Az 1949-ben, szénnel rajzolt monumentális kartonból kiindulva születtek mozaikjai (Miskolc, Nehézipari Műszaki Egyetem, 1964; Budapest, Nemzeti Színház, 1968; Szentendre, Művelődési Ház, 1970).
1945-től haláláig a Magyar Képzőművészeti Főiskola anatómiai tanára.
Jelentős a művészetpedagógiai munkássága. Külföldön is nagy sikert aratott könyvei: Művészeti anatómia, 1953; Ember és drapéria, 1958; Forma és tér, 1966. Kétszeres Kossuth-díjas (1954, 1985), Érdemes és Kiváló Művész (1964, 1969).