Berzsenyi (Berzsenyi)
leltári szám: 89.133.1.
átmérő: 90 mm
korszak: 1970-es évek
képzőműv. ág: szobrászat
műfaj: érem
technika: kétoldalas öntött
anyag: bronz
A művész 1970-ben kapott megbízást a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtártól egy Berzsenyi-éremre, amit el is készített. Az érmet ajándékozás céljára sokszorosították. A feladat azonban annyira megtetszett neki, hogy továbbra is foglalkozott vele. Ellátogatott Egyházashetyére Berzsenyi szülőházához, ahol a nagyon szerény épület előtt gyönyörű, hatalmas akácfa áll. Ebben a fában és a kis házzal alkotott kontrasztban találta meg azt a szimbólumot, amely a költő nagyságát, verseinek erejét magába sűrítheti. Az új érem első változata 1975-ben készült (két példányt öntött belőle), majd a következő évben a jelen érem, melyből kb. 20 db. van. Az érem előlapján a felnyílt sík mögött mélyebb térréteg tárul fel a múlt felmutatására. Ez a plasztikai megoldás - a tér és idő egymásba alakítása - 1971-ben, a Székesfehérvár 1000 éves című művén jelent meg először, de nem vált gyakorivá Csíkszentmihályi éremművészetében, aki inkább a rajzos, grafikai megoldásokat kedveli.
Nagy Ildikó
AJÁNLÓ
KIÁLLÍTÁSOK
- Közös helyünk (Pelikán Galéria)
- Deák Dénes gyűjteménye (Városi Képtár)
- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber Gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
HÍREK
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Hetedhét Játékmúzeum)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Városi Képtár)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Pelikán)
- A játék fiatalít! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Projektterem (Városi Képtár)
- A Diák--Deák Galériáról (Városi Képtár)
- Múzeumi élmény zárva tartásunk idejére -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Moskovszky Éva gyermekkora óta szeretettel őrzött tárgyai (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber-kiállítás (Hetedhét Játékmúzeum)
- interaktív játék készül -- az Open History együttműködésével (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Pelikán Galéria 2022-es és 2023-as évi kiállítási terve (Pelikán)
- Rakjuk össze együtt a székesfehérvári játékipar történetét! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Családi perpatvar -- játék -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Családi Foglalkoztató Bőrönd -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- A 30 éves jubileum apropóján több találkozót is terveznek -- frissítve (Pelikán)
- Czóbel-grafika ajándékba (Városi Képtár)
- Álláshirdetés -- művészettörténész (Városi Képtár)
- Pályázati kiírás a 2024. évi Deák Dénes-ösztöndíj elnyerésére (Városi Képtár)
- Kulturális játszóterek -- múzeumpedagógiai foglalkozást óvodásoknak a Réber Gyűjteményhez kapcsolódva (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyíkkoporsó bronzból (Városi Képtár)
- Nyitva 2023. május 12-től -- frissítve (Városi Képtár)
- Nyitás - Közös helyünk (Pelikán)
- Vendégkönyvek (Hetedhét Játékmúzeum)
- Közös helyünk -- frissítve (Pelikán)
- A színek nyomában (Hetedhét Játékmúzeum)
- Lidike baba -- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Múzeumok Éjszakája -- 2023. június 24-én (Városi Képtár)
- Gurulós Lovacska (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Játékszerek Anno 25 éve -- Több mint egy bolt! (Hetedhét Játékmúzeum)