Fejléc
Árnyék
 
(c) deakgyujtemeny.hu

Czimra Gyula életmű kiállítás

Czimra Gyula (1901-1966) festőművész gyűjteményes kiállítása


megnyitó: 2010. február 26-án, pénteken 17 órakor


megnyitja: Károlyi Zsigmond festőművész


a kiállítást rendezi: Lóska Lajos


megtekinthető: május 9-éig


nyitva tartás: március 31-ig kedd-péntek 9-17; április 1 - május 9-ig 10-18 óráig


2010. 02. 26 - 05. 09.
Elválasztás
kiemelt művek
Elválasztás
Czimra Gyula -
Férfi arckép (Önarckép ?)
Man's Portrait (Self-portrait?)
Czimra Gyula -
Önarckép
Self-portrait
Elválasztás
Czimra Gyula -
Ülő nő
Sitting woman
Elválasztás
Czimra Gyula -
Kalapos nő
Woman with hat
Czimra Gyula -
Ülő nő kéztanulmányokkal
Sitting woman with arm-sketches
Elválasztás
Czimra Gyula -
Fehér galléros önarckép
White collared self portrait
Czimra Gyula -
Ferde szájú önarckép
Self portrait with slant-mouth
Elválasztás
Czimra Gyula -
Önarckép kalapban
Self-portrait with hat
A kiállításmegnyitó - Czimra Gyula
Elválasztás

Hölgyeim és Uraim!

Volt ilyen, hogy Magyarország. Ez egy politikai és társadalmi hetilap volt az ancien régime idejében, a Kádár-korszakban. Ennek 1977. októberi számában (XIV. évf. 44. /718./szám) Kiszerelt képek címen jelent meg Baracs Dénes írása, mely a fiatal művészek 10-ik Párizsi Biennáléjáról tudósít (példás tárgyilagossággal!), ennek utolsó bekezdését idézem:
"S befejezésül említsük meg, hogy a biennálén a 25 éves Károlyi Zsigmond Egyenes labirintus című diapozitíves tér- és mozgástanulmányával ösztöndíjat nyert. A biennálé katalógusában nem Károlyi bemutatott munkáját, hanem azt a kamarakiállítást méltatja, amelyet a magyar művész az 1966-ban elhunyt Czimra Gyula festő műhelyének tárgyaiból rendezett tavaly Budapesten. A Károlyi művének szánt lapon a francia-angol nyelvű katalógus Czimra Gyula életrajzát közli - magyarul." Gyanítom ezért vagyok itt, ezt tudva szólt Lóska Lajos, hogy nyitnám meg ezt a gyűjteményes kiállítást.

Tény, mióta 1973 tavaszán a MNG-ban láttam Czimra retrospektív-kiállítását, kisebb megszakításokkal ugyan, de folyamatosan foglalkozom (s bevallom. azóta is izgató rejtély számomra!) evvel a páratlanul gazdag, eleven üde-derűs és végtelenül szeretetre méltó festészettel. Tehát valószínű ezért kaptam ezt a megtisztelő felkérést, hogy beszéljek Cz. Gy.-ról (a jelenségről és jelentőségéről). Előrebocsátom: elfogult és szubjektív leszek.

Normálisan egy fiatal festő példaképet választ - ez magatartás-mintát, követendő irányt, vezérlő csillagot jelent - tudjuk: apa nélkül nehezen lesz ember a gyerekből, felnőtt férfi a fiúból! Ez a választott mester nekem főiskolás festőnövendékként Czimra volt. Az ő képeit másoltam, újra festettem (verifikáltam) beállításait, térábrázolási módját rengeteg rajzban (és fotóban) próbáltam analizálni, az ő képeit elemeztem Wölfflin kategóriái alapján, róla írtam dolgozatomat (1975-ben, az ágazati esztétika tárgykörében Bence mesternek), s mái napig abszolút etalon maradt számomra.
(Személyesen sajnos nem ismertem Őt, de évfolyamtársaim: Balogh Gyula, Horváth Emese, Marosvári György révén, - akik kapcsolatban álltak Tóth Tiborral és rákosligeti körével - sokat, sok érdekes történetet hallottam Róla.)...

Mivel találkozott a hetvenes évek első felében egy kezdő festő a budapesti főiskolán? A festőoszályokon rücskös-szutykos domanowszkys tacheizmus dominált, ennek alternatíváját (a falakon kívül) Kondor és iskolája jelentette: romantikus, múltra kacsintó rosszkedvű "míves grafika"... Egyébként majd' minden egyéb, kivéve a mexicói muralisták munkásságát, a "dekadens burzsoá kultúra bomlástermékének" minősült. Engem egyik út sem vonzott, - a Szépművészeti Múzeum korareneszász mesterei jelentettek bíztatást, s az FMK-ban és környékén megismert emberek segítettek a tájékozódásban. Nem sorolom ki mindenki képviselte anno a "haladó hagyományt", s kik a megújulást, a "progresszív-expresszív" hivatalosan támogatott mellébeszélést - akárhogyan, akárhonnan nézzük is, - ezt gondoltam akkor és gondolom most is -, az összes birodalmi, eklektikus hatalmi halandzsa, artisztikus maszatolás igencsak könnyűnek találtatik, nem állja ki egy komoly összehasonlítás próbáját az apró, akárcsak arasznyi Czimra-képek viszonylatában.

Talán a Czimra-élmény inspirált, vagy Oscar Wide readingi fegyházának kilátásnyi kék ege, s egyáltalán az erős nosztalgia a tiszta színek iránt diktálták a mozdulatom, - a konkrét motivációra nem emlékszem már - hirtelen ötlettől vezérelve ég-kékre (valószínű: kobalt világos olajfestékkel) bemázoltam a fôiskolai festőállványomat. A koszhadt szürke, ragacsos-szalonnás deprimáló műtermi közegben világított, agresszíven kiszólt a renovált rozoga staffelei, esztétikai inzultusként hatott a frissen festett kék tárgy.

Úgy vélem valahogy így áll a beton-szürke kádári konszolidáció "kopár ege" (Birkás Endre) alatt Czimra Gyula és műve... Harminc év "illegalitásban" és "cellaszületésű" (Tandori Dezső) Sasetta-szerű kis képek a szocializmusban...

Rengeteg blöff, romantikus öncsalás, kirakatrendezős blikkfang közepette Czimra tiszta emberi hangja (a harsogó hivatalos "vox humana" hátterében, takarásában) tünt egyedül hitelesnek - egyszerű, őszinte beszéd, tisztaszívű egyértelműség, kiküzdött személyes belső béke. Csendes mosoly. "Viharokra emelt nyárderű" (Pilinszky János)

A Czimra-kérdés leglényegét fogalmazza meg Haulisch Lenke 1974-ben megjelent kismonográfiája 22-ik oldalán: "Nehéz beszélni azokról az eredményekről, melyeket Czimra Gyula művészete a hatvanas évek elejétől képvisel. Nehéz beszélni róluk, mert szinte mindent el kellene mondani a korszak egyetemes és magyar művészetéről, de az egyetemes és magyar hagyományokról és a jövő lehetséges útjairól is, hogy megértsük ezt a valóban egyedinek látszó piktúrát. Ki kellene fejtenünk, mi az, ami a kor és a hagyományok által szigorúan meghatározott benne, és mi az, ami Czimra Gyula egyéni kiteljesülésének eredménye. Ezek a szálak azonban olyan szoros szőttesben fonódnak össze az ő művészetében, hogy e kis tanulmány keretében aligha tudjuk maradéktalanul kibogozni őket. Sőt fel kell tennünk azt a kérdést az életművet szemlélve: vajon nem azonos-e az egyéni megvalósulás azoknak a feladatoknak a maradéktalan és feltétel nélküli vállalásával, amit az élő hagyomány továbbvitele, a kor által előírt követelmények teljesítése és a jövő előkészítése jelent? Mert Czimra Gyula kiteljesedett művészete elképzelhetetlen a primitív népek, a magyar nép művészete nélkül, a nagy posztimpresszionisták nélkül, a húszas évek új tárgyias és szimbolista törekvései nélkül, a magyar munkásfestészet legnemesebb hagyományai, Nagy Balogh és Derkovits nélkül, elképzelhetetlen az ötvenes évek szocialista realizmus felfogása és a hatvanas évek nonfiguratív és újfiguratív hulláma nélkül, s végül elképzelhetetlen anélkül a meggyőződés nélkül, mely a fizikai és művészeti világ meghódításában az emberi alkotóképességet mindenek fölé helyezi. S ha végül is minden elmúlt, kortársi és a jövő felé forduló meghatározóját felsoroltuk is, vajon megragadtuk-e Czimra Gyula kis képeinek sajátos varázsát, azt a megfoghatatlant, amit általában művészet szóval jelölünk? Aligha."
1974 óta történt egy-s-más, - okosabbak nem lettünk, az biztos, kissé más frazeológia divatozik manapság, és ha az akkor tételezett jövőből visszanézünk, (leszámolva persze jónéhány illúzióval) - mégis azt kell mondjam: ezt az "alighát" s az azt megelôzô mondatok érvényét nem kezdte ki, s azóta sem bírja cáfolni semmi és senki.
Mert mivel találkozunk Czimra képein? Egy varázslatos, elbűvölő ideális világgal. Odaülnénk mi is szívesen: színes szék, asztal fénnyel teli, tágas világos térben... A magyar vidék vasárnap, tavasszal, ha süt a nap, egy falu főutcája - úgy néz ki, akár egy Czimra festmény.
Árkádia, a mából nézve - giccs vagy politikai hazugság. Csapda mert a dolgok szövevényesek, bonyolultak, irracionálisak. Az 50-es, 60-as évek ismeretében elképzelhetetlen, hogy valaki azzal az adott élményvilággal, filozófiai és erkölcsi hitelességgel ilyen egyszerű, tiszta, felhőtlen világot tudjon teremteni, (ez elvben kizártnak tűnik) - s ő, Czimra Gyula mégis létrehozta! Sokan gondolhatják, ehhez nagy naivság kellett, de Czimra nem volt naiv. Evvel együtt, vagy ennek ellenére teljesen, töretlenül realizálta a csodát - nem egy "valódi" szoc-reált, hanem annak "égi mását".

Köszönöm a figyelmüket, türelmüket - kérem tekintsék meg a kiállítást!























A kiállított művek jegyzéke - Czimra Gyula
Elválasztás

Konyharészlet, 1960 k. a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Ablak előtt, 1955 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Párizsi háztetők, 1964 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Műteremv, 1963 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Önarckép gipsz fejjel, 1924 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Lovak, 1928 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Turbános önarckép, 1928 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Az alkotó és felesége, 1932 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Önarckép szalmakalappal, 1934 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Pihenő, 1939 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Lámpa tükör előtt, 1955 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Mosakodás, 1956 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Rákosligeti vasútátjáró, 1960 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Szoba tükörrel, 1960 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Rákoskeresztúri elágazás Pest felé, 1961 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Ülő akt, 1964 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Kékpadlós szoba, 1965 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Önarckép, 1928 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Édesapám a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Kék falú szoba, 1965 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Charentoni táj, 1925 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Férfi lámpával, 1960 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Paizs Goebel Jenő a műteremben, 1926 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Leányarckép, 1950-es évek a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Testvérek, 1960 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
A művész édesanyja, 1954 k. a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Csendélet három almával, 1950-es évek a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Szövőnő, 1953 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Műteremsarok, 1950-es évek a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Kapálók, 1954 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Fekvő nő, 1954 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Vázlatok a Szürkepadlós szobabelső című képhez, 1964 k. a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Csendélet pettyes terítővel, 1940-es évek a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
A alkotó szobája, 1957 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Korsók, 1955 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Pihenés, 1956 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Beszélgetők, 1960 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Csendélet, 1958-65 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Cséplés, 1945 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Lámpa a tükör előtt, 1958 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Uzsonna, 1954 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Kettős portré, 1961 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Rákoskeresztúri elágazás Rákosliget felé..., 1962 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Daráló és gyertyatartó, 1960 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Csendélet a konyhában, 1962 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Kilátás, 1964 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Házak, 1965 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Sárga bútorok, 1965 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Olvasás (A művész felesége), 1959 a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Önarckép, 1924 Városi Képtár - Deák Gyűjtemény tulajdona
Csendélet, 1960 Városi Képtár - Deák Gyűjtemény tulajdona
Palántázók, 1961 Városi Képtár - Deák Gyűjtemény tulajdona
Férfi arckép Városi Képtár - Deák Gyűjtemény tulajdona
Fehér galléros önarckép, 1923 Városi Képtár - Deák Gyűjtemény tulajdona
Ferde szájú önarckép, 1925 Városi Képtár - Deák Gyűjtemény tulajdona
Önarckép kalapban, 1929 k. Városi Képtár - Deák Gyűjtemény tulajdona
Önarckép, 1930 k. Városi Képtár - Deák Gyűjtemény tulajdona
Csendélet Városi Képtár - Deák Gyűjtemény tulajdona
Fiú arcképe Városi Képtár - Deák Gyűjtemény tulajdona
Kalapos nő Városi Képtár - Deák Gyűjtemény tulajdona
Ülő fiú Városi Képtár - Deák Gyűjtemény tulajdona
Ülő nő Városi Képtár - Deák Gyűjtemény tulajdona
Ülő nő kéztanulmányokkal Városi Képtár - Deák Gyűjtemény tulajdona
Zugligeti végállomás, 1960 Janus Pannonius Múzeum (Pécs) tulajdona
Szántás, 1931 Janus Pannonius Múzeum (Pécs) tulajdona
Konyhabelső, 1960-as évek Janus Pannonius Múzeum (Pécs) tulajdona
Házak lovaskocsival, 1965 Janus Pannonius Múzeum (Pécs) tulajdona
Március (Hóolvadás), 1932 Ferenczy Múzeum (Szentendre) tulajdona
Szentendrei táj, 1932 Ferenczy Múzeum (Szentendre) tulajdona
Csendélet asztalra hajló figurával, 1950-es évek Ferenczy Múzeum (Szentendre) tulajdona
Lépcsők a Ferenczy Károly Múzeumban, 1963 Ferenczy Múzeum (Szentendre) tulajdona
Lépcsők II. (Lakásunkból), 1965 Ferenczy Múzeum (Szentendre) tulajdona
Vázlatok a Lépcsőkhöz, 1965 Ferenczy Múzeum (Szentendre) tulajdona
Csendélet Ferenczy Múzeum (Szentendre) tulajdona
Önarckép, 1920-as évek Hernádi Gyűjtemény
Terített asztal Hernádi Gyűjtemény
Csendélet komódon, 1959 Kertész Csaba - Home Galéria
Önarckép II, 1924 Kertész Csaba - Home Galéria
Temetés, 1925 Doszpod József tulajdona
Kertrészlet (Meluzsin doktor háza), 1936 k. magántulajdon
Színvázlat Tóth Antal tulajdona
Kávéskannás csendélet, 1960 Tóth Antal tulajdona
Festőállványos csendélet, 1960 Tóth Antal tulajdona
































Czimra Gyula - életrajz
Elválasztás

Pályáját Ganz-gyári műszaki rajzolóként kezdte, de ezzel párhuzamosan az Iparművészeti Iskola esti rajztanfolyamát is látogatta. 1924-ben Párizsba utazott, Lucien Simon növendéke az École des Beaux Arts-on. Nyaranta barátaival, Paizs Goebel Jenővel és Jeges Ernővel együtt Barbizonban festett. Párizsi és barbizoni munkáiból 1926 májusában önálló kiállítása nyílt a Galerie du Zodiaque-ban. Stílusára a 20-as években nagy hatással volt a Szőnyi-kör neoklasszicizmusa. 1929-ben Nagybányán dolgozott, az év végén már mint vendég a szentendrei művésztelep alkotóival állított ki. A Szentendrei Festők Társaságának egyik alapítója. 1929-től 1933-ig rendszeresen Szentendrén töltötte a nyarakat és részt vett a csoport kiállításain. Barcsay Jenő visszaemlékezése szerint Czimra, Paizs Goebel és őmaga szoros baráti-alkotói közösségben éltek ekkor. Látásmódja gyökeresen megváltozott, az 1930-as évek elején keletkezett festményeit rajzos, árnyalatlan, élénk színfoltokból építkező, dekoratív formálás jellemzi. 1934-ben Rákoshegyre költözött. A háború utáni évtizedekben végletekig letisztult, puritán csendéleteket, környezetét ábrázoló enteriőrképeket festett.

Czimra Gyula festőművész gyűjteményes kiállítása
Elválasztás


a Városi Képtár - Deák Gyűjtemény (8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10.)
szeretettel meghívja Önt és barátait

2010. február 26-án, pénteken 17 órára

Czimra Gyula festőművész gyűjteményes emlékkiállítására, melyet

Károlyi Zsigmond festőművész nyit meg


Kevés életműről mondható el, hogy több évtizednyi távlatból még mindig hatást gyakorol - még ha elsősorban szemléletbelit is - napjaink alkotóira.
Az immáron közel fél évszázada elhunyt, életében szinte alig méltatott Czimra Gyula munkássága egyik legjobb példája eme megállapításnak.
Művészetének utolsó, végletekig redukált, (üres) tereket, műteremrészleteket ábrázoló periódusa ugyanis több festőt is inspirált, az új konceptuális Károlyi Zsigmondtól kezdve a napjainkban enteriőrökkel, térproblémákkal foglalkozó Vojnich Erzsébet és Váli Dezső munkásságáig.


A tárlat 2010. május 9-ig tekinthető meg
(hétfő kivételével naponta)
nyitva tartás:
február 27 - március 31-ig kedd-vasárnap 9-17;
április 1- május 9-ig kedd-vasárnap 10-18 óráig.


A műtárgyakat kölcsönözték:
Magyar Nemzeti Galéria,
Budapesti Történeti Múzeum,
Janus Pannonius Múzeum (Pécs),
Ferenczy Múzeum (Szentendre),
Hernádi Gyűjtemény,
Kertész Csaba - Home Galéria,
illetve más magángyűjtemények



Támogatóink:
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nemzeti Kulturális Alap


Sajtófigyelő


a szekesfehervar.hu híre

a fehervar.net híre

a fehervarkorut cikke

az EST ajánlója (Sax Pál)

az artportal ajánlója

a museum.hu ajánlója

a pontoda ajánlója

a port.hu ajánlója

a fidelio ajánlója


Czimra Gyula és művei:

az artportalon

a Home Galériában

a Janus Pannonius Múzeumban

a hungart-on

a Modern Magyar Festészet című kötetben 1428-1437 képek


kiállítások:

Home Galéria: Nagy Balogh János és Czimra Gyula emlékkiállítás, 2000. szeptember 7-2000. október 5.

Kárpáti Zoltán: Magyar Festők Társasága MÁS HANGOK, MÁS SZOBÁK, 2003. február 4-28.

Novotny Tihamér: Gyönyörű Czimra Gyula (1901-1966). Emlékkiállítás a MűvészetMalomban. Szentendre, 2006. január 28 - február 26.

Lóska Lajos: A parttalan út. Az Út 1956-2006 című tárlat a Műcsarnokban. Új Művészet, 2006. december




Czimra Gyula festőművész munkásságát feldolgozó kiállítási katalógus
Elválasztás

A Városi Képtár kiadásában megjelent
Lóska Lajos művészettörténész által írt és szerkesztett
Czimra Gyula festőművész munkásságát feldolgozó kiállítási katalógus

A katalógus 80 oldalon ismerteti az alkotó életútját, valamint 84 darab reprodukcióval (17 fekete-fehér és 67 színes), illetve tanulmányokkal illusztrálja azt.
A kiadványt tervezte: Tunyogi Gábor

A katalógus megvásárolható és megrendelhető a Városi Képtár - Deák Gyűjteményben (8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10., tel. / fax: 22/329-431)
1.200.- Ft-os áron (+ postaköltség)

A székesfehérvári kiállítás: [Czimra Gyula (1901-1966) festőművész gyűjteményes kiállítása, Székesfehérvár, Városi Képtár - Deák Gyűjtemény] május 9-ig lesz nyitva.
Ez évben a tárlatot a kaposvári, Rippl-Rónai Múzeum is megrendezi: 2010. október 14 - december 19-ig.

A kiadvány a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.



Foglalkoztatófüzet - Czimra Gyula kiállításhoz
Elválasztás




Elkészült a múzeumpedagógiai foglalkoztatófüzeta Czimra Gyula gyüjteményes tárlatához


Összeállította: Szirmai Nóra múzeumpedagógus


Szerkesztette: Tunyogi Gábor


Letöltés:
A/3 1. oldal pdf, illetve zip formátumban
A/3 2. oldal pdf, illetve zip formátumban
betétlap A/4 es pdf, illetve zip formátumban



Lóska Lajos: A kék szoba titka. (Czimra Gyula emlékkiállítás Szentendrén. MűvészetMalom, január 28. - február 26.)
Elválasztás

Czimra Gyula festőművész emlékkiállítását, közel száz képét és harmincnyolc grafikáját láthattuk februárban Szentendrén a MűvészetMalomban. Azért jelentős és hiányt pótló ez a munkásságát újra bemutató, a köztudatba beemelő tárlat, mert Czimra azon alkotók közé tartozik, akiknek egyszerre tárgyszerű és időtlenséget sugalló életművéről mintha megfeledkezett volna a szakma és a közönség egyaránt.


A festő pályája már az első pillantásra ellentmondásos, talányos. Életrajzi adataiból megtudhatjuk, hogy Párizsban tanult (1923-28), majd 1926-os, Zodiaque Galériabeli egyéni kiállítása, illetve 1929-es nagybányai bemutatkozása után 1929-ben és 1930-ban még részt vett a Szentendrei Festők Társaságának két tárlatán. Négy évvel később azonban letelepedett Rákoshegyen, visszavonult a művészeti élettől, házat épített, kertet gondozott. Közel húsz évig csak elvétve festett. A következő kiállítását, életében az utolsót, 1964-ben rendezték Rákosligeten. 1966-ban hosszú betegeskedést követően meghalt.


Az életműve nagyvonalakban három részre osztható: egyrészt a háború előtti, a posztimpresszionizmustól - Van Gogh, Gauguin, Cézanne művészetétől - megérintett színes, dekoratív, némiképpen naiv periódusára. Ezt nagyjából az ötvenes évek második felében egy igen rövid, a Római Iskola formavilága által ihlett, metafizikus szakasz követte, amivel párhuzamosan teljesedett ki a legkarakteresebb, egyszerre szűkszavú, metafizikus és konstruktív, az őt körülvevő mikrovilágot - főleg műtermét, enteriőröket, csendéleteket, utcarészleteket - a középpontba állító korszaka.


A tárlaton felsorakoztatott egy tucatnál is több önarcképén jól nyomon követhető a háború előtti kifejezésmódjának alakulása. A legkorábbi, 1923-ban készült, precízen megfestett Önarckép gipszfejjel című arcmása szinte még akadémikus stílusban készült. A Turbános önarckép (1928) úgy előadásmódjában, mint a turbán motívum megválasztásában cézanne-i előképre utal (Önarckép fejfedőben, 1875-77), míg a műfaj egyik legkifejezőbbje, az Önarckép szalmakalappal (1934) című munka komponálása és festési technikája, a festő kéztartása Van Gogh Tanguy papáját (1887) idézik, a koloritja viszont Gauguint. A mű fő erénye a realista-figurális ábrázolás mögött felsejlő, a kompozíció hangulatát meghatározó neoprimitív kifejezésmód, illetve a hangsúlyozott dekorativitás. A képen látható fehér felhőfoszlányoktól tarkított nagyon kék ég, a hátteret képező harsogó sötét- és sárgászöld növényzet, a narancssárga föld, a hatalmas citromsárga szalmakalap, a kékes árnyalatú zöldpettyes zakó és az elöl összekulcsolt, kihangsúlyozott kéz szinte elvonja a figyelmet az összehúzott szemöldökű, komoly arcról. A festmények mellett számos igen finoman, precízen megrajzolt önportrét is láthattunk a kiállításon (Önarckép, 1924, Önarckép, 1930 k.).


A festő háború előtt készült önarcképei mellett táj- és városképei érdemelnek figyelmet. E műfaj háború előtt és után készült darabjai között talán a legkisebb a különbség. Párizsból hazatérve néhány nyarat Szentendrén töltött a művész. "Czimra 1929-33 között szezonálisan tartózkodott és dolgozott ott, két - régóta ismert - ragyogó képet alkotva: a Márciust (a művésztelep kertje háttérben a Szamárheggyel) és a Szentendrei részletet (akkor Erzsébet, később Rab Ráby tér). Ez a két festmény a kiindulási pontja a kései, érett czimrai művészetnek és nem elhanyagolható fegyverténye Szentendre festői okkupációjának." - írja a katalógus bevezetőjében Tóth Antal. A szürke ég alatt sárga falú, piros tetős házakat, az előtérben hófoltoktól szabdalt zöld füves kertet és csupasz fákat elénk táró Márciust (1932) - a két háború közötti időszakot meghatározó lazúros, tónusos munkákkal ellentétben - a síkban történő komponálás, a dekorativitás, valamint az egységes, homogének színfelületek és az éppen csak felsejlő, nagyon finoman érzékeltetett neoprimitív szemléletmód jellemzi. Ez a kolorit és látásmód fellelhető jóval későbbi tájképein is, például a fenn említettel rokonítható - a tárlaton nem szereplő - Fehér házakon (1963), vagy az olyan városképeken, mint a Rákoskeresztúri elágazás (Pest felé, 1961).


Az ötvenes évek közepétől megfigyelhető a neoklasszicizmusra, a metafizikus festészetre utaló elemek megerősödése Czimra piktúrájában, miközben továbbra is érződik képein az igen diszkréten alkalmazott naiv felhang, sőt megmarad koloritjának fő sajátossága is, a homogén, tónusok nélküli színmezők használata. A neoklasszicista elemek előtérbe kerülése festészetében valószínűleg a szocreál következménye, de talán annak is köszönhető, hogy korábban jó kapcsolat fűzte a neoklasszicista stílusban alkotó Jeges Ernőhöz, valamint annak, hogy Szentendrén való tartózkodása idején több római iskolás művész is dolgozott a városkában. Ilyen klasszicizáló stílusban készült a Mosakodás (1956) című festménye, amin egy félköríves, fülkés szobában a mosdótál előtt törülköző, hátulról ábrázolt, szoborszerű női aktot látunk, továbbá a tárlaton nem kiállított, ugyancsak boltíves falfülkék előtt álló asztalon különböző kancsókat, korsókat, palackokat megörökítő Gyógyforrás (1956) című vászna. E korszakának kétségtelenül legkifejezőbb műve a Pihenés (1956), amelyről érdemes részletesebben is szólni. Az enyhe felülnézetből ábrázolt kompozíció fölső részét egy sárga bábkorlátos, zöld oszlopos, félkörívű erkély, illetve a kék-drapp mintás padló határolják. A képtér közepén piros, halas mintájú takaróval lefedett ágyon zöld csíkos párnán egy meztelen nő fekszik, két kezét a feje alatt tartva (ebben a pózban van megfestve Goya ruhátlan Majája). Az ágy végében vörösesbarna macska ül. Az előtérben rikító citromsárga asztal, rajta kancsók és csészék, mellette két szék, az egyiken gyertyatartó. A sík-dekoratív felfogás, az erős - piros, sárga - homogén színek, a klasszicizáló formák dominálnak a művön, melynek erotikus szimbólumtárából én most csak egy jelképre, az ágy szélén ülő macskára hívom fel a figyelmet. A reneszánsz aktábrázolásokon a ruhátlan (isten)női figura mellé (Tiziano: Az Urbinói Vénusz, Danaé) a hűség szimbólumát, kutyát festettek a művészek. A XIX. század második felének modern festészete ezt az állatszimbolikát is megváltoztatta. Manet direkt, hétköznapi meztelenséget deklaráló Olympiájának (1863) lába mellett már nem kutya, hanem a nőiség jelképének változását demonstráló felemelt farkú, titokzatos, simulékony, a vágyra, a végzet asszonyára utaló fekete macska trónol. Véletlenszerűnek is tarthatnánk a macska megjelenését az előbb leírt Pihenés című képen, ha nem találkoznánk újból vele, mégpedig egy cirmossal, a jóval később, 1964-ben készült, piros szobában ülő aktot ábrázolón (Ülő akt, 1964).


Czimra művészetének legeredetibb szakasza az ötvenes évek végén indult. Ekkor készítette egyszerre metafizikus és szerkezetes, a teret és tárgyakat kihangsúlyozó műteremrészleteit, enteriőrjeit, csendéleteit. Nagy bukóablakos műtermét, a térbe nyíló ajtóval és a stafelájjal többször is megfestette (Műterem, 1960, Műterem, 1963). E képek közül a tárlaton egy viszonylag késői, a Műterem (Enteriőr festőállvánnyal, 1964) látható. Annál több kisméretű, szikár, szoba és konyha enteriőrrel, halas csendélettel találkozunk. Közülük az egyik legtipikusabb az egyszerre kopár, szerkezetes és dekoratív Csendélet a konyhában (1962). (Az alkotó ilyen típusú képeinek sajátossága, hogy gyakran egyszerre enteriőrök és csendéletek.) A képtér nagyon csupasz, már-már szegényes. Az enteriőr berendezése csak néhány tárgy: mennyezetről lelógó ernyős lámpa, kis fali tükör, hangsúlyozott fugájú csempék, öntöttvas mosdókagyló, piros partvist. A négyzet alakú csempékre rímelő, ugyancsak négyzetmintás kőpadlón egy szék, illetve rózsaszín terítővel lefedett asztal sárgállik. Az asztalon - egy csendélet elemeit - egy szintén sárga fatáblán halat, két hagymát, egy kést és egy üres tányért látunk.


Czimra Gyula, amint az a kiállításból is kitűnik, előszeretettel festett halas csendéleteket, melyeknek talán Derkovits Gyula ilyen tárgyú alkotása lehetett az előképe, ösztönzője (Halcsendélet (Csendélet sárga asztalon) 1963, Halak az ablakban, 1964, Csendélet sárga asztalon, 1965 stb.). E tenyérnyi képek szűkszavúsága, quasi üressége, a hajópadló deszkáinak térmélységet kijelölő perspektívája, a sarkok, falszegletek, az asztalok és székek ugyancsak szögletes, geometrikus formái úgy utalnak az absztrakcióra, hogy közben kiemelik a bemutatott tárgyak időtlenségét (Szobabelső gyertyával, 1959, Szoba tükörrel, 1960). Kárpáti Zoltánt idézve: "Czimra Gyula festészetében az ötvenes évektől felerősödő geometrikus szemlélet fokozatosan a háttérbe szorította az addigi művészetét elsődlegesen uraló posztimpresszionista ideálokat, és képei egészen az absztrakció határáig jutottak el."


Befejezésül szólnunk kell a művész hihetetlenül tárgyszerű, már-már szenvtelen előadásmódban készült ceruzarajzairól is. Mint életrajzából tudjuk, mielőtt Párizsba ment, lakatosinas, majd műszaki rajzoló volt a Ganz gyárban. Műszaki képzettsége, a mérnökien pontos rajzolásmód elsajátítása valószínűleg hozzájárult minden indulatot mellőző, már-már az akadémikus tanulmányok tárgyszerűségén is túllépő, ötvenes évek-béli rajzstílusának kialakulásához. Szükséges megjegyezni, hogy két háború között még sokkal oldottabban, festőibben rajzolt (Charentoni táj, 1925, A Halászó macska utcája Párizsban, 1926). Néhány esztendő elteltével, a harmincas évektől azonban egyre letisztultabban rajzolt (Leányarckép, 1928, Önarckép, 1930 k.), de e szikárság az ötvenes évekre érett be igazán, mégpedig munkaábrázolásain. (Bár visszavonultan élt, ő sem tudott teljesen elhatárolódni a kor szellemétől.). A precíz tárgyilagosság szép példái a Szövőnő (1953), a Kapálók, (1954) című ceruzarajzai, illetve a Festőállványos csendélet (1960) című papírkarca.


Czimra egyéni karakterű életműve jó példája annak, hogy az ötvenes, majd a hatvanas évek művészete mégsem volt teljesen egysíkú, nem csupán a szocreál, illetve a posztimpresszionista kifejezésmód uralta. A korszak hivatalos irányvonalától eltérő stílusban dolgozó festők - Gadányi Jenő, Bene Géza, Paizs Goebel Jenő, Vaszkó Erzsébet stb. - munkássága azt mutatja, hogy a művészeti irányítás homogenizáló törekvései ellenére festészetünk - legtöbbször a kiállítóhelyektől messze, a műtermek mélyén -, de ebben az időszakban is egyre felszabadultabban fejlődött.


forrás: Új művészet, 2006. április


© Városi Képtár – Deák Gyűjtemény • 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10. – deak@deakgyujtemeny.hu
magyarenglish