Fejléc
Árnyék
 
(c) deakgyujtemeny.hu

Pán Imre Emlékszoba

Mezei Gábor gyűjteménye


letét


Anna Margit, Bálint Endre, Victor Vasarely, stb.


a kiállított művek


2003. 04. 01. - 2015. 04. 09.
Elválasztás
kiemelt művek
Elválasztás
Pán Imre Budapesten és Párizsban
Elválasztás

Az 1904-ben Budapesten született Pán Imre vonzalma a művészetek iránt már korán, tizenkét-tizenhárom éves korában megmutatkozott. Kevés zsebpénzét, amit maga keresett operaházi statisztálással, tarsaival ellentétben, nem édességre, hanem művészeti folyóiratokra, rajzokra költötte. 20 éves volt, amikor testvérével, Mezei Arpáddal első, dadaista folyóiratát, az IS-t megalapította, ami ugyan csak két számot élt meg, de a sikertelenség nem bátortalanította el. 1931-ben uj avantgárd folyóiratot indított, az Index-et. Időközben ő volt a Kassák által Bécsben szerkesztett MÁ-nak magyarországi, illegális terjesztője. 1926-tól a Színházi Életnél dolgozott, a filmrovatot szerkesztette. Cikkei, versei jelentek meg Kassák folyóirataiban, a Dokumentumban és a Munkában is. 1937-ben Sztár című, filmmel foglalkozó magazint indított, amely öt éven át jelent meg.

1930-ban feleségül vette Hauswirth Magdat, a kíváló illusztratort és karikaturistat, aki akkoriban szintén a Színhazi Élet munkatarsa volt. Pan Imre 1936-ban néhány napot Németországban töltött. Ez a rövid idő elegendő volt ahhoz, hogy felismerje, mi készülődik Európában, és milyen veszély fenyegeti Magyarországot. Mivel családját nem sikerült erről meggyőznie, Budapesten maradtak, és a felszabadulást csak sok szenvedés árán  érték meg. A háborus évek egyik legnehezebb időszaka az a több hónap volt, amit  1939 óta vezetett könyvesboltjának, a Sztárbolt-nak  polcai mögött, annak galéráján kellett eltölteni. Egy fiatal festőművész, Hegedűs László és zalai Szalay László író özvegye juttatott neki vizet és ennivalót, amíg a város ostroma engedte. Az átélt keserves évek ellenére, a háború befejeződése után töretlen kedvvel látott munkához, és talán legfontosabb és máig ható magyarországi tevékenysége éppen az 1945 es 1948 közötti időszakra esett. A már előbb említett könyvesbolt (Andrássy ut 27) Művészbolt néven kezdte ujra működését, és rövid időn belül fontos szellemi központtá (hamarosan kiállítási helyszínné is) vált, ahova rendszeresen látogattak írók, költők, filozófusok, képzőművészek. A társaság gyakran jött össze Tábor Béla és Mándy Stefánia  Haris köz-beli lakásán is és egyre többször esett szó köztük arról, hogy közös kiállításokat, előadásokat kellene rendezniük. 1945. október 13-án megszületett az Európai Iskola alapító okirata, aminek aláírói Pán Imre, Mezei Árpád, Gegesi Kiss Pál, Kassák Lajos és Kállai Ernő, valamint a hozzájuk csatlakozó képzőművészek voltak. Hogy a különbözö világnézetű, művészi felfogásu, más-más temperamentumu emberek közös célt tudtak találni, egy társasággá tudtak válni, ez nagyrészt Pán Imre személyiségének volt köszönhető. (Ezt az a tény is alátámasztja, hogy - mint  majd az alábbiakból kiderül - évekkel később, Franciaországban hasonló módon  sikerült művészeket, írókat, költőket mozgósítania, és maga köré gyűjtenie.)

Az összejöveteleken éles, de termékeny viták alakultak ki. Törekvéseiket így fogalmazták meg egyik kiadványukban[1]: "Európai eszmény alatt eddig nyugateurópai eszményt értettünk. Ezentul Egész-Európára kell gondolnunk. Az uj Európa csak Nyugat és Kelet szintéziséből épülhet fel." Meglepően időszerű gondolat! Bár az Európai Iskola mindössze három évig működött, nemcsak az akkori magyar képzőművészetre fejtett ki mélyreható befolyást, de annak elkövetkező évtizedeire is. A mozgalom frisseséget, uj szemléletet, lelkesedést hozott, és ami különösen fontos, sikerült hidat építenie más nemzetek és a magyar kulturális és művészeti élet közé. A Művészboltban Arp, Chirico, Kandinszkij, Laurens, Matisse és Miro rajzait lehetett látni. Kiállítást rendeztek román és cseh szürrealista festők alkotásaiból, 1947 áprilisában pedig francia - magyar kiállítás keretében a párizsi magyar csoport tagjainak, Beöthy István, Bertalan Albert, Braun Vera, Csáky József, Gertler Tibor, Gömöri Imre, Grossova (Galamb Erzsi), Hajdu István, Kolozsvári Zsigmond, Lengyel László, Marton Ervin, Pór Bertalan és Vörös Béla mellett Bonnard, Bauquier, Braque, Burtin, Chevalier, Fougeron, Gimond, Gromaire, Laurencin, Léger, Lhote, Maillol, Matisse, Picasso, Pignon, S. Roger és Vuillard alkotásait mutatták be. Nem véletlen, hogy az 1947-ben néhány hónapot Budapesten töltő Corneille-nek, aki egyébként szintén kapott kiállítási lehetőséget, éppen Magyarországon nyílt alkalma arra, hogy megismerkedjen a huszadik század legfontosabb nyugat-európai  művészeivel és irányzataival. A legtöbb segítséget ehhez Pán Imrétől kapta, akire így emlékszik vissza Claudia Küssel A magyar kaland című könyvében: "Mindent tudott. Nagyon nagy haszomra vált, hiszen ő annyi, de annyi  mindent mutatott meg nekem."[2] Hasonló  módon hozott fordulatot a francia Jacques Doucet életében is Pán Imre és Mezei Árpád barátsága, és rajtuk keresztül Klee és Miro festészetének felfedezése. Az Európai Iskola hároméves fennállása alatt szervezett harmincnyolc kiállítás lehetőséget adott arra, hogy a közönség megismerkedjen a nagy elődök, Vajda Lajos, Ámos Imre, Derkovits Gyula, Farkas István, Tihanyi Lajos és Csontváry K. Tivadar, a középgenerációhoz tartozó Anna Margit, Barcsay Jenő, Rozsda Endre, Barta Lajos, Korniss Dezső, Bálint Endre, Bán Béla, Gadányi Jenő, Szántó Piroska, Schubert Ernő, Czóbel Béla, Vilt Tibor, Lossonczy Tamás, Martyn Ferenc, Forgács-Hann Erzsébet, Jakovits József, Vajda Julia, és az ujonnan érkező fiatalok, Hantai Simon, Farkas Károly, Farkas  Pál, Hegyi György, Nuridsány Zoltán, Auguszt Józsa és mások munkáival. A kiállításokat  tárlatvezetések, vasárnap délben rendezett beszélgetések egészítették ki, amelyek megszervezésében, lebonyolításában döntő szerepe volt Pán Imrének, aki azzal is nagymértékben  támogatta a művészeket, hogy rendszeresen vásárolta alkotásaikat.

Az Európai Iskola kényszerű feloszlatása, majd a Művészbolt megszünése után Pán Imre könyvesbolti eladóként dolgozott. Később idegenforgalmi könyvek szerkesztésében vett részt, írt is ilyeneket. Követendő példa ma is, hogyan tudott felülemelkedni a napi gondokon, hogyan tudta megőrizni szellemi függetlenségét a külső befolyástól. Nem bénította meg az elkeseredés, nem próbált politikai eszközökkel magasabbra emelkedni a ranglétrán, mint - a Európai Iskola volt tagjai közül is - néhányan. Számára a világ csak otthona falain kívül változott meg. A költészetet, az irodalmat, a művészetet az élet nélkülözhetetlen részének tekintette, és fontosságukra mások figyelmét is megpróbálta  felhívni. Pán Imre és Mezei Árpád Dorozsmai utcai lakása, amint erről György Péter is beszámol Az elsüllyedt sziget [3] címü könyvében, a haladó értelmiség egyik fontos találkozóhelye maradt. Szabadidejében továbbra is írással és művészettel foglalkozott, egyebek mellett Kassák Lajossal megírták Az izmusok történetét. A könyv egyes részleteit a Nagyvilág közölte 1957-ben, a kötet pedig csak haláluk után, 1975-ben, hiányosan jelent meg, sajnálatos módon a címlapon csak Kassák neve szerepelt.

Pán Imre 1957 utáni, franciaországi munkássága töretlen folytatása volt a korábbinak és épp oly jelentős, mint a budapesti. Magyarországot azért hagyta el, mert bezártnak, a világtól, Európától elszigeteltnek érezte magát, és képtelen volt elviselni, hogy nem élhet szabadon minden mást háttérbe szorító szenvedélyének, a művészetnek. Már nem is fiatalon, ötvenhárom évesen csodálatraméltó elszántsággal és energiával kezdett uj életet Párizsban. Kapcsolatot keresett az ott élő művészekkel, elsősorban régi barátaival, Corneille-el, Jacques Doucet-val, Marcel Jean-nal, valamint a párizsi magyarokkal, többek között Hajdu Istvánnal, Anton Prinnerrel, Szenes Árpáddal, Victor Vasarely-vel, Rozsda Endrével. 1958 februárjában már megrendezte első kiállítását a La Main Gauche galériában (1, rue Thérese). A papír tükrei (Miroirs de papier) című csoportos kiállításon Arp, Braque, Léger, Max Ernst, Miro, Goncsarova, Larionov, Corneille, Marcel Jean és mások rajzai mellett magyar művészek, Vajda Lajos, Rozsda Endre, Szenes Arpád, Anna Margit, Czóbel Béla, és Hajdu István munkái is szerepeltek. A kiállítás minden bizonnyal sikerrel járt, hiszen ujabb lehetőséget kapott a galériától. Juniusban Művésztársak (Les partenaires artistiques) címmel olyan tárlatot szervezett, ahol művészpárok, többek között Sonia és Robert Delaunay, Sophie Tauber-Arp és Hans Arp, Viera da Silva és Szenes Arpád, Françoise Gilot és Picasso munkáin keresztül azt mutatta be, mennyire különböző módon hatnak egymásra az együtt élő festők, szobrászok. Ugyanebben az évben, szintén Pán Imre rendezésében még egy jelentős eseményre került sor a La Main gauche galériában. Októberben megnyílt Anna Margit önálló kiállítása, ami egyik példája annak, hogy  mennyire fontosnak tartotta a magyar, a színvonalas magyar művészet támogatását és külföldi megismertetését. Az 1959-ben sorra kerülő, a Párizsi Iskolát (Ecole de Paris-t) bemutató londoni (Children Art Gallery) és San Francisco-i (Lucien Labaudt  Art Gallery) csoportos tárlatok amellett, hogy megmutatják, Pán mennyire aktív volt, és milyen eredményesen tudott élni a szabad világ adta lehetőségekkel, azt is igazolják,hogy minden rendelkezésére álló eszközzel igyekezett szélesre tárni a kaput az arra érdemes magyar művészek előtt. San Franciscoban Kádár Béla két alkotását, Londonban pedig Anna Margit és Korniss Dezső műveit "csempészte be" a Párizsi Iskola anyagába. Ugyancsak Magyaroszágon élő művésznek, Kassák Lajosnak rendezett kiállítást 1960-ban Denise René igen rangos galériájában, 1970-ben pedig Jean Chauvelin galériájában régóta halott jóbarátja, Kádár Béla alkotásait mutatta be a francia közönségnek. 1961-től  a Le Point Cardinal galériával (3, rue Jacob) is együttműködött, és egy ideig annak művészeti vezetője volt. 1962-ben itt állította ki az akkor még kevéssé ismert Vasarely kollázsait, majd ezt követően Matta, Corneille, Hartung és Zoran Music műveit. 1962-ben a kiváló, de akkoriban háttérbe szorult Marcelle Cahn-nak rendezett kiállítást a Galerie Mesure-ben, és emelte ki sikerrel a festőnőt a feledés homályából. 1963 és 1970 között a La Roue galériában Zéro-point címmel több csoportos kiállítást is szervezett, Doucet, Coppel,  Poliakoff és Sonia Delaunay részvételével, hogy csak néhány jelentősebb nevet említsünk. A kiállítás-sorozat címe a szabvány méretnél kisebb képekre utalt. Pán Imre azért választotta szívesen ezt a formát, mert ugy vélte, hogy a kis kép csírájában már magában hordozza mindazt, ami a későbbi, nagyobb méretű változatban megjelenik. Mint egyik előszavában írja, a kiállítás "a kicsi nagyságára kívánja felhívni a figyelmet".

Pán Imre Párizsban is létre tudott hozni a budapestihez hasonló szellemi központot. Külvárosi, hatodik emeleti, lift nélküli szerény otthona a Saint Martin-csatorna közelében, a rue Alexendre-Parodiban, rövid idő alatt írók, költők, festők kedvelt találkozóhelye lett, ahol éjszakába nyuló beszélgetések folytak. Egyik festőbarátja, François Jousselin visszaemlékezésében ezt írja: "...ugy éreztem, mintha egy nagy családhoz tartoztam volna, amely nélküle nem lett volna, csak egy valóság nélküli ködfelhő". Vendégeit a hét egy meghatározott napján fogadta, mert egyébként ritkán lehetett őt otthon találni. Hóna alatt rajzokkal teli mappával látogatta egyik galériát a másik után, hogy az általa nagyra tartott művészek rajzait kiállításra ajánlja fel. Fennmaradó idejében fiatal festők műtermét látogatta, művészek, írók, filozófusok baráti találkozóira járt. Többek között gyakran fordult meg a portugál festőházaspár, René Bertholo és Lourdes Castro otthonában, ahol a KWY művészcsoport tagjai gyűltek össze rendszeresen.

Kiállításrendezés mellett maga is rajzolt, festett, kollazsokat készített. Verseket, novellákat, képzőművészeti elemzéseket is írt, eleinte magyarul, majd miután tapasztalta, hogy fordítással mennyire nehéz visszaadni az eredeti gondolatokat, franciául. 1960-ban Amszterdamban Corneille-ről készített értekezését, 1970-ben pedig egy darmstadti kiállítás katalógusában, a régi és modern rajzokról szóló írását publikálta. Ugyancsak 1970-ben a Aix-Marseille-i egyetem felkérésére Az évszázad kommentárja címmel a művészet és a tudomány kapcsolatát elemző tanulmányt írt.

Már Franciaországba érkezése után három évvel saját művészeti kiadványai jelentek meg. 1960-ban adta ki a Signe első sorozatát, amely 21 füzetből állt. Minden füzet Pán Imrének egy festőről szóló tanulmányát és annak egy számozott, aláírt grafikáját foglalta magába. A sorozat első száma Etienne Hajdut (Hajdu Istvánt) mutatta be, majd következett, többek között, Corneille, Paolo Boni, Doucet, Boumeester, Cottavoz és Vasarely. Ugyancsak 1960-ban, egy másik, 14 részből álló sorozatot is elindított, A rajz müvészete címmel, amelyben az általa kiválasztott művészekről szóló tanulmányait egy-egy eredeti rajz vagy kollázs kíséretében közölte, két-két füzetet szentelve Szenes Arpádnak és Victor Vasarely-nek.

Kizárólag saját ítéletére támaszkodva olyan művészeket mutatott be a ma már ritkaságszámba menő, bibliofil kiadványokban, akik akkor még nem voltak olyan ismertek, mint napjainkban. Kíváló ítélőképességét az utókor igazolta. E kiadványoknak, esztétikai értékük mellett, az volt a fő érdemük, hogy a művészeket alkotásra sarkallták.

Az 1963-ban indított és 1970-ig megjelenő Morphemes-ben filozófusok, költők, képzőművészek, mint például Descartes, Henri Bergson, Mezei Árpád, Schwitters, Léger, Dubuffet és Giacometti írásai szerepeltek, grafikai mellékletek kíséretében. 1971-ben és 1972-ben jelent meg Pán Imre bevezetőjével a Mini-Muzeum-sorozat - Victor Vasarely-ről és Marcelle Cahn-ról szóló - első két füzete. E sorozat, akárcsak a Préverbes (Igekötők) című negyedéves folyóirat, amelyet már súlyos betegen szerkesztett, 1972 tavaszán bekövetkezett halála miatt nem folytatódhatott.

A kiadói munkásságát bemutató, 1996-os, ales-i kiállítás (amelyet második felesége és segítőtársa, Mireille Kastler közreműködésével rendeztek) katalógusának tanúsága szerint Pán Imre 145 kiadványt jelentetett meg, ami figyelembe véve a rendelkezésére álló sajnálatosan rövid időt, mindössze tizenkét évet, és anyagi helyzetét, szinte hihetetlennek tűnik. Nem volt pénze, ennek ellenére jelentős kiadói tevékenységet folytatott, nem volt saját galériája, mégis jobbnál jobb kiállítások fűződnek nevéhez. Párizsi munkássága, mint láthatjuk, valóban töretlen folytatása volt a magyarországinak. Egész életében a művészetet és a művészeket szolgálta.

A székesfehérvári Városi Képtár - Deák Gyűjteményben lévő emlékszoba némi áttekintést nyújt sokrétű tevékenységéről.

Cserba Júlia


Pán Imre

Pán Imre egy kiállításmegnyitón

Pán Imre


a XVII. terem

az emlékszoba 2007-től

A Pán Imre Emlékszoba

© Városi Képtár – Deák Gyűjtemény • 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10. – deak@deakgyujtemeny.hu
magyarenglish