Fejléc
Árnyék
 
Koppány Attila Metamorfózisa a REÖKben
Elválasztás

2016. június 3-án, pénteken 15 órakor nyílik a XVI. Táblaképfestészeti Biennálé tárlata Szegeden a REÖK Palotában. A festménytárlat augusztus 7-ig tekinthető meg. Idén rekordszámú, közel 600 beadott alkotása került a zsűri elé a pályázó művészeknek köszönhetően. 90 alkotó közel 120 munkája került a palota falaira; köztük Koppány Attila: Metamorfózis (vászon, akril, 120x80 cm) című műve.


Ünnepélyes díjátadó: az idei Biennálé díjazottjai: Király Gábor, Jagicza Patrícia, Hérics Nándor, Nádas Alexandra és Jarmeczky István

A Táblaképfestészeti Biennálé a szegedi nyár egyik legjelentősebb képzőművészeti eseménye, mely a hazai kortárs festészet keresztmetszetét mutatja be. A színvonalas seregszemlének immár ötödik alkalommal biztosít méltó helyet a REÖK. Az elmúlt évekre jellemző volt, és idén sincs másként, hogy a biennálén kiállított képek stilárisan sokszínű tárlatot garantálnak, hiszen figuratív és nonfiguratív alkotásokat ugyanúgy láthat a nagyközönség, mint lírai absztrakt vagy fotó- és hiperrealista műveket. Olyan jeles alkotók szerepelnek az idei biennálén, mint Aknay János, Nádler István, Kovács Péter, Fürjesi Csaba, Kárpáti Tamás, Király Gábor, Konkoly Gyula, Nádas Alexandra, Jagicza Patrícia Linda és Vojnich Erzsébet.


AJÁNLÓ

KIÁLLÍTÁSOK

HÍREK

© Városi Képtár – Deák Gyűjtemény • 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10. – deak@deakgyujtemeny.hu
magyarenglish