Tisztelt Közönség, Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim!

Szotyory László festményeiből láthatunk egy összefogott, az életmű legjellemzőbb darabjait bemutató, szűk retrospektív válogatást itt most a Pelikán Galériában. Fölmerülhet a kérdés, hogy miért hangsúlyozom az anyag gyűjteményes jellegét, hiszen a felsorakoztatott közel harminc alkotás, a nyolcvanas évek első fele óta folyamatosan gyarapodó életműnek kétségtelenül csak kis részét teszi ki. Azért, mert a kollekció felöleli, ha néha csak jelzés erejéig is, a művész legkarakteresebb munkáit, miközben számos egészen friss vászon is bemutatásra kerül Székesfehérváron. Hogy mik művész jellemző témái? Mindenekelőtt a táj- és városképek, továbbá a repülőket, autókat és az erotikus kis nőcskéket bemutató vásznak. Az életműből egyedül talán csak a korai filmélmények ihlette kompozíciók hiányoznak.
A témakörök felsorakozatása után, ha stilárisan vesszük szemügyre az alkotásokat, elmondhatjuk, hogy enyhén a posztimpresszionizmusból is merítő, álomszerű, figurális festésmóddal találkozunk egyrészt, másrészt, az Amerika ihlette - hatalmas autókat, felhőkarcolókat ábrázoló - kompozíciókat nézegetve, a pop, sőt a hiperrealizmus hatását is megemlíthetjük a képekkel kapcsolatban. De ez még mind kevés, ugyanis ha a festő bukolikus - a tavakat, a romokat, a parkokat megjelenítő - munkáit szemléljük, a romantikát jellemző egzotikum és titokzatosság is eszünkbe juthat róluk. Ez a sokszínű, különböző elemeket összegző szemlélet teszi a képeket időtlenné, sejtelmessé és mindenekelőtt karakteressé. E hosszan sorolt sajátosságok - az idézetik, átiratok - a posztmodern világlátás jellemzői, mely filozófiai irányzat éppen a festő indulása idején élte virágkorát Magyarországon. Sietek viszont hozzátenni, hogy bár fentebb sorolt jellegzetességek mind-mind kitapinthatók a munkákon, Szotyory azért jó művész, mert ezeknek a sokszor időben és térben egymástól távol levő elemeknek a segítségével, vegyítésével sikerült a saját, csak rá jellemző, látszólag könnyed, poétikus, egyéni alkotásmódját kialakítania.
Ezek után, ha művészettörténeti kontextusba akarjuk helyezni munkásságát, mindenképpen a magyar új figurális festők népes táborába kell sorolnunk Szotyory Lászlót. Ez az ábrázolásmód szinte mindig jelen van, ám hol kiteljesedik, hol szinte teljesen eltűnik, művészetünkben. Ha csak a közelmúltra tekintünk vissza, e kifejezésmód gyökereit valahol Csernus Tibor, Konkoly Gyula majd a hiperrealista alkotók körében kell keresnünk. Később, a kilencvenes évek közepén azután ismét felbukkan - többek között - Szépfalvi Ágnes és Szűcs Attila tevékenysége révén. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy például Szotyory mellett Szűcs Attila is festett repülőgépes kompozíciókat.) Ezt követően, egy rövid új konceptuális periódus után, az ezredfordulótól íz új figurativitás ismét meghatározóvá válik a Sensariások csapatának - Kovács Lehel, Szabó Ábel - tevékenysége révén. Nos, ennek a többek között tájképeket is festő, ma már középgenerációnak számító társaságnak, lehet közelebbi rokona, ha a rokonsági fokot nézzük, mondjuk nagybácsija Szotyory László.
De mielőtt túlságosan elkalandoznék a magyar festészet félmúltjának a történetét taglalva, gyorsan visszatérek a Pelikán Galériában kiállított kollekcióhoz. A bemutatást, Szotyory korábban, a 90-es évek közepén készült figurális képei közül a néhány érzékeny ecsetvonással megfestett, fiatal lányokat ábrázoló, erotikától sem mentes egy- vagy kétalakos portréival kezdeném (Cím nélkül, 1996).
A művész a kilencvenes évek legelején az Egyesült Államokban járt. Hazatérte után, az ott szerzett élmények hatására kezdte elfesteni, az esti félhomályból felsejlő hatalmas amerikai személykocsikat bemutató képeit. Az országúti cirkálók azonban sohasem autópályákon száguldó gépcsodák, hanem egy életérzés, az amerikai álom sejtelmes táji környezetben feltűnő antropomorf jelképei (Az estély, 2000). A hatalmas aerobuszok talán még az automobiloknál is jobban megragadták a festő fantáziáját. E repülők, pihenjenek a földön, szálljanak az égben a felhők között, esetleg lebegjenek a táj felett, elsősorban monumentalitásukkal hatnak. E megtermett járművek azonban elsősorban nem a technikát megszemélyesítő ultramodern gépezek, hanem inkább hatalmas méretű állatokra, óriási ámbrás cetekre hasonlító élőlények (Víz alatti repülők, 2001, Égi bálna I., 2009). Jól kifejezi ezt a monumentalitás előtt tisztelgést az Óriás lények találkozása (2009) című festmény, melyen egy gótikus katedrális és a templom méreteivel konkuráló repülő látható. A repülő ugyanolyan hatalmas a kompozíción, mint a katedrális és ezt az érzést a körülöttük nyüzsgő hangya méretű emberek csak még fokozzák.
Ugyancsak amerikai emlékek ihlették a felhőkarcolókat és pálmákat ábrázoló képeket. Ezeket az égig nyúló épületeket és karcsú pálmafákat szintén a titokzatosság, az álomképszerűség jellemzi (A felhő, 2009, Nevada, 2008).
Továbbá most kell megemlítenem, hiszen tematikusan ide tartozik, az igen szuggesztív Állmás csarnok (2009) című enteriőrképet. Ez az óriások építette csarnokbelső engem Piranesi börtöntereket ábrázoló, szürreális, hatalmas tereket megjelenítő metszeteire emlékeztet. A kompozíción feltűnő csarnok ugyanis olyan hatalmas, hogy az emberek szinte eltörpülnek benne, de ami igazán szuggesztívvé teszi a képet az ablakokon betűző fény vastag sugárnyalábjainak sora, melyek földöntúlivá emelik az ábrázolt témát.
Az írásom végére maradtak, mivel belőlük van kiállítva a legtöbb, a kerteket, ligeteket, rezervátumokat bemutató kompozíciók. Ezeken a romantika természetkultuszát megidéző tájképeken titokzatos csalitok, liánok, bozótok és egzotikus fák sejlenek fel. Első látásra a vásznakon ábrázolt buja vegetáció érintetlennek, sőt némiképpen gondozatlannak tűnik, ám ha alaposabban szemügyre vesszük a vad természetet, valahol mindig felleljük benne az ember keze nyomát, az utakat, a romokat, a tavakat (A botanikus kert, 2010, Út a dzsungelben, 2010).
Befejezésül elmondhatom, hogy bravúrosan és könnyeden megfestett, mégis gondolatébresztő, zöldes-kékes színhangulatú, az érzelmekre ható, nívós alkotásokkal találkozhatunk a Pelikán Galériában.


Lóska Lajos

Szotyory László, Lóska Lajos és Revák István

Lóska Lajos megnyítja a kiállítást

A megnyitó közönsége

A megnyitó közönsége