Sándorfalvi Sándor
öregkori festészetének ürügyén
(Pelikán Galéria, Székesfehérvár - emlékkiállítás)

A témája: "Virágcsendélet kék vázával" és az "Öregfestő" festmények összehasonlítása és a formakincseinek rokonsága.
A képek, mint láthatjuk, méreteikben, technikájukban rendkívül távol állnak egymástól.
Feltételezésem mégis, hogy mindkettő önportré, arckép, a művészet szuggesztív kifejező-erejével!
Az érzékeny fogalmak vizuális olvashatósága, szerepel a beszélt nyelvünkben is - főnevek -, mint virág, ecset, férfi, nő, paletta, váza és festék.
A "jelek" - egybefestve, a végtelenségig kimunkált "festői nyelv" - a felület foltjaiban, mint a szókincseink, egyszerűek és barátságosan rétegződnek egymásra. Emlékképek közérthetők és az érzelmeinkre hatnak. A mindennapi létünk történeteit ismerhetjük meg figyelmesen vizsgálva a kapcsolódó formákat, a festmények részleteiben.
Kifinomult színvilága - a többi festményein is - az "isteni természetben" keletkezik, mint látomás. Itt virágnyílás egy asszony hajfürtjeiben, ahol fiatal lány fejkötője, leomló szalag a váza s benne a férfiforma, szembenéz a halállal. Vajon az "Öregfestő" mit alkot? Ezt nem tudhatjuk meg, csak a kéz görcsös tartása, az akarat formálhatja képzetünk, a festő küzd, dolgozik. Öregkori munkáit a foltok egybevágósága, a szoros kapcsolódás, az összetartozás jellemzi.
a festő edényében az ecsetek rendezettek, színes virágok a festékektől,
a palettáján fekvő asszony formálódik, ahol a vörös színek keverednek.

A virágcsendélet vázájának "Janus arca", egyik fele a távolba néző fiatal lány szürkéje, a másik fele a beesett arcú, vívódó, idős fej. Ezekhez kapcsolódik szimbiózisban a barack-virágos szerelmespár profilja a zöld levéllel, mint fejfedő.
Vagy ezek ideogrammák? Mintha a festészet nyelve most egy lenne a költészet nyelvével, a látható a megszólíthatóval?
Hiszen már minden együtt van, a hosszú élet emlékezetében, kételkedés nélkül jeleníti meg, teszi hihetővé a belső nyugalmat, a "HAGYOMÁNYBÓL" nyeri kifejező erejét.

Ady Endre Kocsi út az éjszakában című versében megfogalmazta a modern életérzés és művészet zászlófeliratát:
"Minden egész eltörött
Minden láng csak részekben lobban
Minden szerelem darabokban
Minden egész eltörött"

A festészet, már nem úgy festészet többé, mint a barokk korban, az izgága "részek" élik tovább az evolúciójukat.
50-100 év kell majd, hogy helyükre kerüljenek az értékek a művészet országútjain és rejtőzködő ösvényein.
Az öregkori képeit kutatva látom, hogy a "töretlenséget" éli meg a műtermi magány messzeségeiben. Sándorfalvi Sándor már úton van.

Ő ahhoz a fehérvári képzőművész korosztályhoz tartozott, amely mintha nem is lett volna, se bemutatóhelyük, se igazi múzeumuk nincs. Miként maradhatnak meg a nagyérdemű közösségnek ezek az ideák?
Ez a kiállítás is megmutatja, hogy a fehérvári intézmények, polgárok otthonukban őrzik vizuális értékeiket.

Revák István
festő

Székesfehérvár, 2012-03-09