A Magyar Képzőművészeti Főiskolán (1933-1936) Vaszary János és Kandó László növendéke volt. 1937 és 1939 között Nyugat-Európában élt és dolgozott. Megismerkedett Piet Mondriannal, Max Bill-lel, hazatérve barátságot kötött Kassák Lajossal és Kállai Ernővel. 1945 után tagja lett az Európai Iskolának, az Elvont Művészek Magyarországi Csoportjának. A látványt redukálva készített nonfiguratív kompozíciókat, majd Kállai írásaitól ösztönözve a makro- és mikrovilágok bemutatása foglalkoztatta. Elvetette a hagyományos térábrázolást, az imaginárius tér és a benne zajló folyamatok megjelenítése alkotják munkásságának gerincét. Az 50-es években csak magának dolgozott, ekkor készítette kisméretű fémlemezre festett kompozícióit. Az 1960-as évektől állított ki újra, először Lengyelországban (Poznan, 1965). A 70-es években festett alkotásai rácsszerkezetbe rendezett vibráló geometrikus struktúrák, melyek villódzó színeikkel a világűr képzetét is megidézik. Festői világára hatást gyakorol egy Afrikába (1973) tett utazás szín- és fényélménye. Kossuth-díjas (1990), Érdemes (1985) és Kiváló (1987) Művész.