Fejléc
Árnyék
 
papírból készült, hajtogatott és ragasztott, házat formázó adventi kalendárium -- frissítve
Elválasztás

A karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjával kezdődik, és egészen vízkeresztig (jan.6.) tart. Amikor az ember felocsúdik, hogy már csak négy hét van karácsonyig, legtöbbször lázas készülődésbe kezd. A rohanás, kapkodás, takarítás, sütés és az ajándékok beszerzése közben gyakran megfeledkezünk az ünnepkör valódi lényegéről: a nyugalomról, az elcsendesedésről és a várakozásról.
Gyermekként még különleges varázsa van ennek az időszaknak. Napról napra nyílnak az adventi kalendáriumokon az apró kis ablakok, melyek hagyományosan egy-egy apró csokoládét, vagy édességet rejtenek. Mindezt egy türelmetlen német fiúcska leleményes édesanyjának köszönhetjük, hiszen Gerhad nap mint nap azzal nyaggatta, hogy mennyit kell még várnia karácsonyig. A legenda szerint édesanyja egy kartont 24 ablakra osztott, és az ablakok elé egy-egy apró édességet tűzött, így ahogy fogytak a finomságok, úgy közeledett a várva várt ünnep.

Szeretnénk bemutatni egy kicsit közelebbről a Moskovszky-gyűjtemény egyik műtárgyát: papírból készült, hajtogatott és ragasztott, házat formázó adventi kalendárium. Minden oldalán hat kinyitható ablak. A számozott ablakok kinyitásával rövid bibliai üzenetek válnak láthatóvá. Egyik oldalán apró betűs felirat: Evangéliumi Könyvkiadó -- Sréter Ferenc

Minden nap megállunk egy pillanatra a nagy rohanásban és kinyitunk egy apró kis ablakot. Tartsanak velünk, kövessenek minket és csendesedjünk el mindannyian néhány percre.
Vajon kinek a szobájában található? Látogassanak el hozzánk, és keressék meg!





"Íme az ajtó előtt állok!"



"És eljön a Megváltó!"



"Készítsétek az Urnak útját!"



"Szabadításodra várok Uram!"



"Áldott aki jő!"



"Vigasztaljátok népemet!"



"A szegényeknek örömet mondok."



"Az elveszettet megkeresem."



"Csillag származik Jákobból."



"Népek jönnek világosságodhoz!"



"Ime eljött szabadulásod."



"Ő a mi békességünk."



"Kelj fel, világosodjál!"



"Eljött világosságod!"



"Közötted lakozom!"



"Igaz és szabadító Ő."



"Az uralom az Ő vállán lesz."



"Hozsánna a Dávid Fiának!"



"Rajtad feltámad az Úr!"



"Gyermek születik nékünk."



"Imé, jön néked a te Királyod!"



"Hívják nevét Csodálatosnak."



"Meglátod és ragyogsz az örömtől."



"Immánuel: Velünk az Isten."



"Örülj nagyon Sionnak leánya!"



_


AJÁNLÓ

KIÁLLÍTÁSOK

HÍREK

© Hetedhét Játékmúzeum – Moskovszky és Réber Gyűjtemény • 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4. – hetedhetmuzeum@szekesfehervar.hu
magyarenglish