"Itt a farsang, áll a bál,
keringőzik a kanál,
Csárdást jár a habverő,
bokázik a máktörő." (Gazdag Erzsi)

Így kezdődik a jól ismert vers felelevenítve a gyermekeknek egy régi hagyományokra visszanyúló időszakot. A farsangi báli szezont, amely komoly társadalmi eseménynek számított és a 17. századtól vált általánossá hazánkban. A bálok nem titkolt célja a mulatozáson túl, hogy a családtagok az ifjú hölgy vagy úrfi számára a leendő párt kiszemeljék. A szerelemből házasodás akkoriban luxusnak számított, inkább az érdekházasságok jellemzik ezt a korszakot. De mit tehet egy fiatal szerelmes pár akkor, ha nem egymásnak szánták őket? Mi sem egyszerűbb megoldás a gardedamok és a figyelő szemek elkerülésére, mint kifejleszteni egy sajátos nyelvet. A kisasszonyoknál legyező, kesztyű, esernyő, zsebkendő mindig volt, így ezekre az eszközökre nonverbális kommunikáció épült. A legismertebb közülük a legyezőnyelv. Bár napjainkban csak a hőség ellen használjuk, avatott kezekben ez a tárgy "beszél". Az alábbi példák könnyűszerrel elsajátíthatók.

Ügyelnek ránk: vigyázz!
A félig zárt legyezővel jobb fülünket érintjük.

Szeretlek!
A jobb kézben tartott legyezőt szívünkre helyezzük.

Komoly-e a szándékod?
A zárt legyezővel a szabadon lévő kézen viselt gyűrűre mutatunk.

Választ várok tőled!
A zárt legyezővel egyet ütünk a másik tenyérre.

Nem szabad beszélnem!
A legyezőt kinyitjuk s fejünk felett félkört írunk vele.

Meghalnék, ha elhagynál!
A zárt legyező hegyével, mint tőrrel szívünkre mutatunk.

Igen!
Az egész nyitott legyezővel, melyet bal kézben tartunk jobb orczánkat érintjük.

Nem!
Az egész nyitott legyezővel, melyet jobb kézben tartunk bal orczánkat érintjük.

Terhemre vagy nagyon; menj szemeim elől!
A legyezőt a földre ejtjük.

Oszd meg ezt a történetet, ha érdekesnek találod, hadd váljon ismertté hetedhét országon túl.