(Csíkmindszent, 1873. március 28. -
Baja, 1937. február 13.)
bibiliográfia
Surányi M.: Nagy István. Bp., 1930;
Farkas Z.: Nagy István. Magyar Művészet, 1935/10.;
Lyka K.: Nagy István. Bp., 1944.;
Pap G.: Nagy István. Bp., 1965;
Solymár I.: Nagy István. Bp., 1977.;
Murádin J.: Nagy István. Bukarest, 1984.
Kolozsváry Mariann

1892-ben tanítói oklevelet szerzett és három évig tanított Homokmégyen, 1895-től a Mintarajziskolában Székely Bertalan tanítványa. 1898-ban Münchenben Franz von Lenbach és Ludwig Herterich vezetése alatt tanult az akadémián, majd a párizsi Julian Akadémián folytatta tanulmányait, megismerkedett Cézanne, Gauguin, Van Gogh műveivel. 1903-1920 közt szülőföldjén Erdélyben élt. 1914 tavaszán a Művészházban, 1916-ban a Könyves Kálmán Szalonban mutatkozott be. 1914–1918 közt harctéri szolgálatot teljesített, vázlatkönyve háborús élményeit tartalmazza. 1920-ban Budapestre költözött, de közben vándorolt az Alföldön. Dolgozott Koszta József mellett Szentesen, majd 1923-ban barátságot kötött Egry Józseffel, többször festettek együtt a Balaton mellett. 1923-ban gyűjteményes kiállítása nyílt a Nemzeti Szalonban. 1925-től gyakran látogatott haza Erdélybe. 1926–1928 között többször utazott a Bakonyba. 1927-ben ismét kiállított a Nemzeti Szalonban. 1929-ben Sajkásszentivánon, 1932-ben Baján telepedett le. 1934-ben a KUT törzstagjául választotta. 1936-ban megkapta a Szinyei Társaság díját.




AJÁNLÓ
KIÁLLÍTÁSOK
- Közös helyünk (Pelikán Galéria)
- Deák Dénes gyűjteménye (Városi Képtár)
- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber Gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
HÍREK
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Hetedhét Játékmúzeum)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Városi Képtár)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Pelikán)
- A játék fiatalít! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Projektterem (Városi Képtár)
- A Diák--Deák Galériáról (Városi Képtár)
- Múzeumi élmény zárva tartásunk idejére -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Moskovszky Éva gyermekkora óta szeretettel őrzött tárgyai (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber-kiállítás (Hetedhét Játékmúzeum)
- interaktív játék készül -- az Open History együttműködésével (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Pelikán Galéria 2022-es és 2023-as évi kiállítási terve (Pelikán)
- Rakjuk össze együtt a székesfehérvári játékipar történetét! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Családi perpatvar -- játék -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Családi Foglalkoztató Bőrönd -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- A 30 éves jubileum apropóján több találkozót is terveznek -- frissítve (Pelikán)
- Czóbel-grafika ajándékba (Városi Képtár)
- Álláshirdetés -- művészettörténész (Városi Képtár)
- Pályázati kiírás a 2024. évi Deák Dénes-ösztöndíj elnyerésére (Városi Képtár)
- Kulturális játszóterek -- múzeumpedagógiai foglalkozást óvodásoknak a Réber Gyűjteményhez kapcsolódva (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyíkkoporsó bronzból (Városi Képtár)
- Nyitva 2023. május 12-től -- frissítve (Városi Képtár)
- Nyitás - Közös helyünk (Pelikán)
- Vendégkönyvek (Hetedhét Játékmúzeum)
- Közös helyünk -- frissítve (Pelikán)
- A színek nyomában (Hetedhét Játékmúzeum)
- Lidike baba -- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Múzeumok Éjszakája -- 2023. június 24-én (Városi Képtár)
- Gurulós Lovacska (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Játékszerek Anno 25 éve -- Több mint egy bolt! (Hetedhét Játékmúzeum)