Fejléc
Árnyék
 
Kövesházi Kalmár Elza / Táncosnő (Lepke)
Elválasztás

Táncosnő (Lepke) (Female Dancer (Butterfly))

leltári szám: 89.33.1.
méret: 12x14x4,5 cm

korszak: 1910-es évek
képzőműv. ág: szobrászat
műfaj: kisplasztika
technika: öntött
anyag: bronz

A figura hátán kis horpadás, az egykori felerősítés nyoma.

Kalmár Elza táncos és táncosnő figurái nagyon határozottan két csoportra oszlanak. Az első világháború előttiek a szecesszió, az 1920-as években készültek az art deco jellegzetes darabjai. Az utóbbiak a Palasovszky vezette színház előadásaihoz, egy-egy konkrét szerephez és mozdulathoz kötődnek, ahogy ezt fényképek is tanúsítják. Valószínű, hogy személyes élmények állnak a korai szobrok mögött is. A szakirodalom Isadora Duncan, illetve az orosz balett hatását említi, de az egyes műveket ebben a periódusban csak ritkán tudjuk meghatározott személyhez vagy előadáshoz kötni. Erről a szoborról semmi ilyen konkrétum sem ismeretes. Készülését a művésznővel készült kései interjú nyomán datálja a szakirodalom, a "Lepke" alcímet pedig a családi hagyomány alapján használjuk. Valószínű, hogy az elnevezés a mozdulatra utal, és arra, hogy a szobor egy-egy példányát fel lehetett akasztani. Ilyenkor a figura tényleg úgy lebeg, mint egy lepke. A bő, plisszírozott lepel a századelő táncosnőinek gyakori viselete (pl. Grete Wiesenthal is táncolt ilyenben), Kalmár Elza szobrain kívül több korabeli kisplasztikán láthatjuk viszont (F. Stuck, H. Hahn stb.).

A szobrocskának további két példánya ismert magántulajdonból.

 

Nagy Ildikó

AJÁNLÓ

KIÁLLÍTÁSOK

HÍREK

© Városi Képtár – Deák Gyűjtemény • 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10. – deak@deakgyujtemeny.hu
magyarenglish