Leánykép (Leopold Magdolna portré) (Portrait of a Girl (Magdolna Leopold))
leltári szám: 89.117.1.
méret: 70,5 x 59,7 cm
korszak: 1910-es évek
képzőműv. ág: festészet
műfaj: portré
technika: olaj
anyag: vászon
A festményen látható leány szekszárdi módos családból származott, bátyja, Lajos a magyar szociológia tudomány egyik élharcosa lett. Pesti rokonlátogatáson ismerkedett meg Magda a süketnéma festővel. Deák Dénes úgy tudta, a festő kérte meg a lányt, üljön modellt, mert megtetszett neki, ahogy a bordó plüss huzatú biedermeier kanapén helyet foglalt fehér blúzában, gyönyörű, kék masnival a hajában. Tihanyi csupán a színekkel érzékelteti a teret, hogy ne vonja el a tekintetet az előtéri színekről és formákról, az ezekkel kifejezhető pszichikai lényegről. A lány a képhez többször is modellt ült, még a Dráva utcai műterembe is gyakran eljárt emiatt. Édesapja azonban nem találta a hasonlóságot megfelelőnek, ezért nem vette át a festményt. Így Tihanyi, Mackó portréját - mert így szólította a leányt, akivel meleghangú levelezést is folytatott - később eladta Tevan Andor könyvkiadónak és nyomdatulajdonosnak, Békéscsabára. A festményről azonban sosem feledkezett meg, még azzal is törődött, hogy milyen keret való hozzá. Kiállításain nem tudta szerepeltetni, de a legjobb művei között tartotta számon.
Majoros Valéria Vanília
AJÁNLÓ
KIÁLLÍTÁSOK
- Közös helyünk (Pelikán Galéria)
- Deák Dénes gyűjteménye (Városi Képtár)
- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber Gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
HÍREK
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Hetedhét Játékmúzeum)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Városi Képtár)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Pelikán)
- A játék fiatalít! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Projektterem (Városi Képtár)
- A Diák--Deák Galériáról (Városi Képtár)
- Múzeumi élmény zárva tartásunk idejére -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Moskovszky Éva gyermekkora óta szeretettel őrzött tárgyai (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber-kiállítás (Hetedhét Játékmúzeum)
- interaktív játék készül -- az Open History együttműködésével (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Pelikán Galéria 2022-es és 2023-as évi kiállítási terve (Pelikán)
- Rakjuk össze együtt a székesfehérvári játékipar történetét! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Családi perpatvar -- játék -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Családi Foglalkoztató Bőrönd -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- A 30 éves jubileum apropóján több találkozót is terveznek -- frissítve (Pelikán)
- Czóbel-grafika ajándékba (Városi Képtár)
- Álláshirdetés -- művészettörténész (Városi Képtár)
- Pályázati kiírás a 2024. évi Deák Dénes-ösztöndíj elnyerésére (Városi Képtár)
- Kulturális játszóterek -- múzeumpedagógiai foglalkozást óvodásoknak a Réber Gyűjteményhez kapcsolódva (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyíkkoporsó bronzból (Városi Képtár)
- Nyitva 2023. május 12-től -- frissítve (Városi Képtár)
- Nyitás - Közös helyünk (Pelikán)
- Vendégkönyvek (Hetedhét Játékmúzeum)
- Közös helyünk -- frissítve (Pelikán)
- A színek nyomában (Hetedhét Játékmúzeum)
- Lidike baba -- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Múzeumok Éjszakája -- 2023. június 24-én (Városi Képtár)
- Gurulós Lovacska (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Játékszerek Anno 25 éve -- Több mint egy bolt! (Hetedhét Játékmúzeum)