Fejléc
Árnyék
 
Pályázati kiírás a 2021. évi Deák Dénes-ösztöndíj elnyerésére
Elválasztás



A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet művészettörténész, várostörténész, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói részére.

Pályázni
- egy évre szóló, részletes kutatási tervvel,
- szakmai önéletrajzzal
- és egy elismert pályatárs írásbeli ajánlásával lehet.

Az alapító végrendelete értelmében a pályázatot elnyerő alkotó számára a kuratórium évi 1500 USA dollárnak megfelelő összeget ajánl fel, mely negyedévi bontásban kerül kifizetésre; ezen felül egy évre biztosítja a tulajdonában levő Budapest, II. kerületi kétszobás lakás használatának jogát -- a lakás közüzemi díjainak kifizetése (gáz, villany, víz) az ösztöndíjast terhelik.

Pályázatot nyújthat be bármely magyar és külföldi kutató, illetve csoport.

Az elbírálás során előnyt jelent, ha a kutatás témája kapcsolódik Székesfehérvárhoz vagy Deák Dénes szellemi örökségéhez, gyűjteményéhez.

Az ösztöndíjassal a kuratórium szerződést köt, melynek értelmében kutatómunkája összefoglalásaként negyedévente írásban kell beszámolót készíteni, majd az ösztöndíj lezárásakor tanulmányban összefoglalni kutatási eredményeit 2022. év januárjáig.

Az ösztöndíjasnak az ösztöndíj és az azt követő évben e kutatási témában megjelenő publikációiban az alapítványt mint támogatót fel kell tüntetnie.

Az ösztöndíj legfeljebb egyszer hosszabbítható meg.

A pályázatok beérkezési határideje: 2020. június 30.

Az elbírálás határideje: 2020. augusztus 1.

Az ösztöndíj első részlete kifizetésének, valamint a lakásba való beköltözés dátuma 2021. január.

Az alapítvány kuratóriuma fenntartja azt a jogát, hogy a díjat megosztva, illetve megfelelő pályázat híján ne adja ki.

A pályázatot a megjelölt határidőig alábbi címre kérjük eljuttatni:
Szent István Király Múzeum, Városi Képtár -- Deák Gyűjtemény, 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10.

További információ kérhető Szűcs Erzsébet művészettörténésztől a szucs.erzsebet@szikm.hu e-mail-címen, vagy telefonon a +36 70/453-2516-os számon.





Június 30-ig lehet pályázni a Deák Dénes-, és a Lánczos-Szekfű ösztöndíjakra, nyolcezer.hu, 2020. 05. 19.


AJÁNLÓ

KIÁLLÍTÁSOK

HÍREK

© Városi Képtár – Deák Gyűjtemény • 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10. – deak@deakgyujtemeny.hu
magyarenglish